2011. december 23., péntek

Október 20 - 23, Prága Adrival és Ágostonnal

Ez egy édeshármasban lévő túra volt :) elvittük Ágoston haveromat is Prágába. :)
Na jó ez nem igaz :) mert ő határozta el, hogy lelép lazulni Prágába akár egyedül is. Erre én mondtam neki poénból, hogy egyedül ne már, akkor megyek vele. Aztán Adri is sok gondolkodás után - őt is persze kérdeztem - azt mondta, hogy jön így lettünk hárman egyből :) Egy kis szójáték :)

A narancsos busszal (ez itt a reklám helye :) kitéptünk Prágába, és 20 perc hijján pontosan érkeztünk. Szállást Ágoston már ismerte, így ő foglalta, rá bíztam, ez nem semmi mi, a szakember megpihent :)))

Amugy jó volt a hotel, a szoba is, még büfé reggelink is volt mondjuk laza szocreál feeling beköszönt és olyan Zimmer Feris stílusú, - na jó a virsli nem mászott - de legalább volt :)

Szóval a cuccokat ledobtuk a szálláson és így du 3 fele már a belvárosban is voltunk, már a történelmi részben.


Hát igen..Prágának sajátos hangulata van...párszor voltam már..., de nem lehet megunni, egy igazi időutazás... Ez már az Óváros tér azaz Staré Mesto. A városrész 1971 óta műemléki terület. A negyed központja az Óváros tér melynek alakját 1230körül határozta meg I. Vencel cseh király. A teret gótikus, reneszánsz és barokk épületek veszik körül.


Itt található a városháza is a világhírű Orlojjal, itt áll a Tyn-templom, a Szent Miklós templom is. (Forrás: wikipedia)


Ágoston nagyon elmerülve fényképezi az Orlojt.
Az Orloj oldalán található óramű, 1410 óta működik.
Minden órában (reggel 9-től, este 9-ig) a felső részében lévő ablakban elvonulnak az apostolok. Ezt 1597-ben készítették. Egy helyi történet szerint az órát Hanus mester készítette, s annak érdekében, hogy művét más városokban ne tudja megismételni a városatyák izzó vassal megvakították és hagyták elszegényedni. Hanus mester bosszút állt. Egy nap a kezét az óra finom szerkezetébe tette. Az elkövetkezendő 100 évben senki nem volt képes az óramű megjavítására. (Forrás: wikipedia)

Huu ez nagyon hangulatos volt és relativ jó idő volt...hehe ez vicc, hideg volt este nagyon, főleg akkor van hideg amikor az ember rossz villamosra száll hajnalban :)))) aki ott volt érti :)))

Szóval ez lenne az:
Az Óvárosi hídtorony, a világ egyik legszebb gótikus épületét, és bizonyosan Európa legszebb hídtornyát Petr Parler tervezte a 14. század végén. Nem csak a Károly-híd dísze volt, hanem védelmi célokat is szolgált. A háromszintes, 64 méter magas torony három szoborral díszített. Szintjeiről szép kilátás nyílik Prága óvárosára. (Forrás: utazas-nyaralas.info)

Ez meg az összetéveszthetetlenül szép Károly- híd. Fejünk felett a Prágai vár - romantika 100%!

A cseh nevén Karlúv most 516 méter hosszú, és 10 méter széles hídon grafikusokkal, utcazenészekkel, mutatványosokkal, és fiatalokkal találkozhatunk. A 16 pillérrel rendelkező híd helyén korábban egy fahíd állt. 1357 óta ez a város első állandó hídja. Alapkövét 1357-ben IV. Károly német-római császár fektette le, a híd végül 1402-re készült el. 1851-ig ez volt az egyetlen híd a Moldván. A Károly-híd 30 híres szobrának többségét 1687 és 1714 között állították fel, de még 1928-ban is bővült új szoborral a híd. Ugyanakkor ma már nem feltétlenül az eredeti szobrok láthatók: 1965 óta az összes szobrot másolatokra cserélik, és az eredetiket a cseh Nemzeti Múzeum lapidáriumában őrzik. A híd két végén egy-egy torony áll: a 15. századi Mala Strana, és a 14. századi óvárosi hídtorony, mindkettő kilátóként is működik. (Forrás: utazas-nyaralas.info)


Oh és igen a mi kis jól bevált cseh kocsmánk isteni knédlis étkekkel, sörrel és Becherovkával - hát kell ennél több Prágában ? :)))) Név és cím a szerkesztőségben :) Ja és igen a kép bal oldalán lévő mártás feledhetetlen ízzel járult hozzá a gasztronómiai orgazmushoz!


Okt 21: Lassú felkelés, reggeli, sétálgatás, majd gyors döntés menjünk fel a prágai Gellérthegyre :) azaz a Petrin hegyre a Vár oldalában, ennek a tetején található egy kilátó. 1891-ben építették és később TV toronyként is müködött. A képen mögöttünk a páratlan panoráma, a Károly híddal!


Onnan szépen lesétáltunk és kilyukadtunk a macskaköves utcákon át a Prágai Várnál.

A prágai vár (Prazsky hrad) Európa legnagyobb várkomplexumának számít, és a Guiness-rekordok könyve szerint maga a vár, 570 méteres hosszával, és 130 méteres szélességével a világ legnagyobb ősi vára. A régi időkben innen kormányozták az országot a cseh királyok, ma pedig itt van a cseh köztársasági elnök irodája. Számos háború, tűzvész, felújítás, és különböző történelmi korok eredményeképp igen változatos palotákat, erődítmények, és templomok jöttek itt létre. Csodás kilátása miatt is igen népszerű. A fantasztikus, varázslatos hangulatú prágai várnegyed kötelező nevezetességnek számít mindenkinek, aki Prágában jár. Története a 12. századig nyúlik vissza, amikor is megépült egy román stílusú vár. Luxemburg János a vár környékére jobbágyokat telepítette be, és ezzel megkezdődött a Várnegyed bővülése. A várat a 14. században IV. Károly gótikus stílusban újjáépítette. Egy 1541-es pusztító tűzvész után szinte az egész negyedet újjá kellett építeni. A Hradzsin 1598-ban kapta meg a szabad városi rangot, míg 1784 óta az egyesített Prága része. (Forrás: utazas-nyaralas.info)


Prága az a város, ahová bármikor visszamennék! Az Arany utcácska a pici házaival mindig jó hangulatot áraszt!

Az Arany utca / Zlatá Ulicka története:
A kis, hangulatos, rendkívül népszerű utcában 11, a 16. század végén épített házacskát lehet megcsodálni. Ez Prága legkisebb utcája, kevés háza, és a miatt is, hogy a házak igen picik, leginkább törpék férnének be. Nevét onnan kapta, hogy a legenda szerint II. Rudolf idejében itt éltek az alkimisták, akiknek az volt a feladatuk, hogy rájöjjenek az aranycsinálás titkára. Talán ez nem igaz, de egy másik történet igaz, és jóval érdekesebb: a 19. században, az egyik házban egy öregember élt, aki minden pénzét a varázslásról szóló régi könyvekre költötte, és a házban titkos kísérleteket végzett. 1831-ben a helyiek egy nagy robbanást hallottak, és Uhlét, az öregember házban holtan találták, egy sárga kővel a kezében. Később a kőről bebizonyították, hogy arany. Nem tudni, hogy került az arany a házba, elképzelhető, hogy az öregember tényleg rájött az aranycsinálás titkára. Jóval később, a 22-es számú házban élt Franz Kafka. Az Arany utca házaiban középkori fegyverek, textiláruk vannak kiállítva, és szuvenírek kaphatók. (Forrás: utazas-nyaralas.info)

Este elkaptuk véletlen a csodás 10 perces projekciós müsort, melyet a torony építésének 600 évfordulójának tiszteletére vetítettek az Orlojra.

Egy hangulatos séta a Várból visszavitt minket a törzshelyünkre, mely a gyönyörűen kivilágított Óváros tér közelében volt.


Újra itt és Becher és sör és knédlis csodák :)))


Okt 22:
Még otthon feldobtam az ötletet, ha lesz kedvünk menjünk el valahová vonattal Prágából.
A választás a közeli, 33 km-re lévő Karlstejnre esett.


Hát igen nagy meglepetés volt a vasút színvonala! Digitális kijelzős vonat, vadiúj belső, tisztaság és igen ez a másod osztály...mi is azt hittük rossz helyen ülünk...csomagtér, légkondi szóval ez igen ez szolgáltatás! Ja és az ára oda vissza azaz 66 km re a jegy: 70 korona azaz 840 forint!
Ne mondjam, hogy ez a minőség olcsóbb, mint a magyar Budapest -Szfvár szakasz a magyar csodákon hmmm...


Jó kis ködös idő fogadott, de legalább nem esett és tömeg sem volt :)


Karlstejni vár és a romantikus érzés :)
Kis negatív feeling, nem lehetett bemenni egyénileg - passz hogy miért nem...
Két lehetőség volt csoportban csehül vagy angolul ja és az nagol vezetéssel sokkal drágább volt a belépő, így technikai okokból bementünk a csehekkel, szinte mindent annyit se értettünk :)

Karlštejn Csehország legjelentősebb vára, s egyúttal a cseh királyság egyik jelképe. A három szinten elterülő várat 1348-ban építtette IV. Károly Csehország királya és a Német-Római Szent Birodalom császára. A legalsó szintet a császár, a felesége és a kísérete által lakott világi helyiségek foglalták el – ez képviselte a halandók szintjét. A második szinten – a megtisztulást jelképező szinten – emelték a Szűz Mária-templomot, amelyet keskeny folyosó kötött össze IV. Károly magánkápolnájával, az uralkodó oltalmazójának szentelt Szent Katalin-kápolnával. Legmagasabbra a szögletes torony nyúlt a vár legszentebb szakrális helyiségével – az égi Jeruzsálemet megjelenítő Szent Kereszt-kápolnával. A vár eredetileg alapítója pihenőhelyéül szolgált volna, de a több mint hét évig tartó építkezés folyamán módosult a rendeltetése. Karlštejnen végül a cseh és birodalmi koronázási ékszerek és szentek értékes maradványait helyezték el. IV. Károly alatt elsősorban reprezentatív székhely lett belőle, amely lóháton mindössze egy napra feküdt az európai politikai elit találkozóhelyének számító fővárostól, Prágától. (Forrás: czechtourism.com)


Oh és nagy szerelmünk a Kis Vakond, azaz KRTEK!!! Ő az a kis hős, aki 63 rajzfilmben szerepelt, mindig boldog és hűséges. 1956-ban a cseh művész Zdenek Miler rajzolta meg és azóta meghódította a világot. Minden sarkon lehetett kapni plüss és minden más anyagból viszont mint megtudtuk csak egy gyár késziti egyedi termékként a világon, levédett teljesen.


Ez egy no comment kép :)) Este két kocsma között jártunkban keltünkben erre a csodás, ízléses darabba bukkantunk - ennyire nem lehet az ember bepiálva, hoyg ezt ne fotózza le :))
Hát éljenek a dr Szöszik :) Ollééééé, vettünk is belőle kettőt :)))


És spontán és dalolva megtaláltuk a hazai Közgáz pince mását - full diák légkör, olcsó sör és olcsó Becherovka - 29 korona 5 cl - ért ( 360 Ft ), a hülyének is megérte!! :))


És ez volt a nem mindennapi szinten kidekorált wc je az egységnek. Szebbnél szebb retro cikkek és reklámok - régi Skoda 110 LS, Tatra, Liaz, Jawa 50 - ollé nem semmi!


Okt 23:
Reggeli és szobák elhagyása és irány a híres ---tecsóóóó :))) Feltankoltuk magunkat nápolyikkal, teával, sörrel, gumicukorral, csokival szal minden alapkajával :)


Ez egy átlagos kép lenne, átlagos üzenettel a buszpályaudvaron a buszra várva...na de a figyelmes képnézegető olvasó felfedezhet egy gyöngyszemet :)
Adri és Ágoston háta mögött... :)))
Igeeeen...a mobilos úriemberről beszélek - just a local :))))))))))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése