2011. december 22., csütörtök

Október 17, Bécsben Adrival

Ezen a napon, amikor is tök jó idő volt, kiugrottam Adrival Bécsbe egy kicsit sétálgatni - ezzel megvolt az első Nyugat-Európai utunk együtt :)))

Valamilyen különös oknál fogva nem a hagyományos utat jártuk be :), tehát NEM néztük meg a Mariahilfer strassét, a Shopping City Südöt, a Parndorfi outletet sem a határnál :)))

Helyette meglátogattuk a Stephans dómot, körbejártuk szépen alaposan belülről és kivülről is és belépőt vettünk az egyik toronyba.


A Stephansdom, a bécsi gótika remekműve, Bécs városának egyik leghíresebb látnivalója, mely nevét az első mártírról, Istvánról kapta, akiről bővebben az Apostolok Cselekedetei 7. fejezetében olvashatunk. A Dóm, több mint 100 méter hosszú és a legmagasabb tornya messze meghaladja az épület többi részét, a maga 135 méteres magasságával. A 12. században épült ezen a helyen először templom, ami később tűznek esett áldozatul.

A II. világháború során a Dóm megsérült, de igyekeztek hamar és teljesen rendbehozni Ausztria legfontosabb templomát, így ma mi is megcsodálhatjuk ezt a műalkotást.

A templom belülről látogatható, ezen kívül fel lehet menni az egyik toronyba is, de mielőtt ennek nekivágnánk jó tudni, hogy több mint 300 lépcsőfokot kell megtenni ahhoz, hogy a kilátásban gyönyörködhessünk.

Tudta, hogy a Stephansdom legnagyobb harangjának a súlya több mint 20 tonna? A Stephansdom, mint már korábban is említettük, igen látogatott, évente több mint 3 millióan kíváncsiak rá. (Forrás: magyar.viennawien.net)


A kihivás az a pár száz lépcső volt, ami felvezetett a toronyba :)


Nagyon megérte felmenni, mert a kilátás páratlan volt!


Ezután elmetróztunk, elvillamosoztunk a Hundertwasser házhoz. Nagyon tetszett, fantasztikus formák, színek kavalkádja, teljesen magával ragadott bennünket! Csak úgy kattogott a fényképezőgép :)


A Hundertwasser Ház, Bécs belvárosában található, és különleges stílusáról híres. Friedensreich Hundertwasser tervei alapján épült 1983 és 1986 között. Ma is lakóházként funkcionál, miközben Bécs egyik leghíresebb turista látványossága is egyben. A stílusra jellemző az asszimmetria, a különböző formák, minták, színek használata, és rengeteg fa, növény is része a kompozíciónak. Összesen 52 lakás található az épületben, 16 erkéllyel, illetve 3 olyan erkéllyel ami látogatható, és összesen 250 fa és bokor van az épületben/en. (Forrás: magyar.viennawien.net)


Kár, hogy a házba nem lehet bemenni, ezután átnéztünk a szemben lévő Hundertwasser Faluba, ami egy kis üzletközpont nagyon designosan megépítve.


Itt pózolok a póznánál, designed by Hundertwasser!


És lementem az üzletközpont alagsorába, megnézni és kipróbálni ezt az egyedileg tervezett Hundertwasser toalettet, nem semmi környezet!


Innen pár száz méter gyalogosan a Kunsthaus Wien, azaz a Hundertwasser múzeum, ahol 4 szinten lehet megtekinteni a művész munkáit, feltétlen nézzétek meg! Ja és hasznos info: hétfőn féláron van a belépő :)

A festő és építész Friedensreich Hundertwasser (1928-2000) nemcsak új impulzusokat adott a bécsi építészetnek sajátos stílusával, amelyre a színes felületek, a szabálytalan formák jellemzőek, be- és átnőve burjánzó zölddel, hanem egy kiállítási központot is létrehozott, ahol saját alkotásain kívül a kortárs művészet izgalmas művei is megtekinthetők ideglenes kiállításokon. Hundertwasser mester megvásárolta az egykori Thonet bútorgyárat és teljesen átépítette a rá jellemző stílusban. 1991-ben nyílt meg két emeleten állandó Hundertwasser kiállítással, két másikon pedig ideglenes kiállítások tekinthetők meg. A földszinten kávézó és üzlet található.
(Forrás: www.wien.info)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése