Mivel épp utunk Óbudára vezetett Adrival, ezért kapva-kaptunk az alkalmon és elmentünk az Óbudai kocsmasétára, melyet az Óbudai múzeum kurátora vezetett. Sajnos nem lehetett mindig érteni, mert sokan voltunk és nagy volt a szél és nagyon halkan beszélt az úr.
Mesélt a történelméről is, miszerint az óbudai Fő tér már az ókori rómaiak korában is központi helynek számított. Errefelé állt az aquincumi katonai város központja, és innen vezetett át híd a szigeten álló helytartói palotába. A terület később a mindenkori magyar királyné uradalmává vált. A középkorban a téren székesegyházat, leányneveldét, egyetemet emeltek. A Zichy család pedig pontosan itt építtette meg kastélyát, amely kiemelte az ismeretlenségből a területet. A XIX. században a tér szomszédságában épült Buda fő zsinagógája, a huszadikban a város leghosszabb panelháza.
Elsőként Óbudáról beszélt az úr a Szentlélek téren az Óbudai múzeum elött, milyen jelentős bortermelés, szölökultúra volt itt a XIX. században. Akkoriban főleg a bor és persze a fröccsözés volt divat, nagyon olcsón mérték a nedűt. Nagyon sok kisvendégló és kocsma volt a környéken és volt olyan utca, ahol 30-40 vendéglátó egység is volt és mind bőven megélt a forgalomból.
Elsőként a Központi Kávéházhoz mentünk, mely manapság az Új Sipos étterem. Az Új Sipos, Óbuda kiveszőfélben lévő polgári éttermei közül a “haléttermek” hagyományait követi. A 19. és 20. századi magyar konyha ízeit kívánja felvonultatni, az elkészítésben és tálalásban a 21. századi, budapesti gasztronómiai trendeket követve. 1898-ban itt nyitotta meg Goldinger Márton a Központi Kávéházat. Ekkoriban előtte volt a “konflis”-, majd később egy taxiállomás, így vendégköre Buda egészére és Pestre is kiterjedt. Ez a kávéház csak egy volt a megszámlálhatatlanul sok vendéglátóhely közül, melyek a 19. század közepétől szinte Óbuda védjegyévé váltak. A szűk kis utcácskákban egymást érték a vendéglők és kiskocsmák. Ebből a számos magyar író által megörökített hangulatból mára csak a Fő tér és környéke adhat némi ízelítőt.
Az épületet az 1980-as évek elején – egy étterem megnyitásának szándékával – a szomszédos kis üzletekkel kibővítették és felújították. Ekkoriban még az volt a terv, hogy a Lajos utcában működő, patinás Sipos éttermet megszüntetik, így lett “Új Sipos” az 1983-ban megnyitott étterem neve.
A második a Postakocsi étterem volt. Átsétáltunk a Fő tér másik oldalára. A Postakocsi nevét onnan kapta, hogy a XVIII. században innen indultak a postakocsik Bécsbe. Az étterem nagy mulatozások helyszíne volt, a pincében a mai napig áll egy, a régi szép idők emlékét idéző postakocsi. (Jelenleg ugyan nincsenek mulatozások, mert az étterem hosszú ideje zárva van.)
Hugival összebújva a Fő téren, fotós: Zsolti :-))
Utunk a hajdani Vasmacska étterem felé vezetett, melyet a Trófea étterem vásárolt meg.
A valaha szebb időket látott Vasmacska Nagyvendéglő Óbuda - és talán az egész város- egyik legjobb éttermeként működött. Halspecialitásaival, különleges ételeivel a határokon túl is ismert és elismert gasztronómiai célpont volt.
Zsoltival Harrer Pál szobra mellett, ő volt Óbuda első polgármestere márhogy a Pál, nem a Zsolti :-) Fotós: Hugi :-)))
Még a Kéhli vendéglóhöz átmentünk a csoporttal az Árpád híd alatt, majd onnan pár perc sétával, de utána mentünk haza, mert nagyon hüvős szél fújt már estefelé.
(Innen info a www.kehli.hu oldalról)
A "mesemondó" ház, melyben 1899 tavaszán a szorgalmas és vendégszerető Kéhli család megnyitotta kisvendéglőjét, és olyan gondossággal vezette, hogy Kéhli Mama neve már életében fogalommá vált.
Több mint negyedszázada már, hogy eltűnt egy hajdan volt Óbuda, földbesüppedő házaival, mesterműhelyeivel, apró boltocskáival; bohémeket, művészeket, szerelmes kisasszonyokat becsalogató kiskocsmáival. Itt éltek egymás mellett sváb és zsidó származású polgárai, magyar szomszédaikkal tisztes megbecsülésben. A Kéhli Vendéglő néhány hasonló korú házzal körbevéve ma egy kis szigetnyi múltat őriz az arcnélküli kockaházak között. Hála hajdan volt híres-nevezetes törzsvendégének, a nagy magyar írónak, Krúdy Gyula úrnak, túlélte a megsemmisülést és megmaradt.
Az illatok, az ízek, a színek és a szerelmes szépasszonyok poétája, Krúdy Gyula úr még ma is elringat és elvarázsol szavaival e falak közt. Megidézi az egyszerû emberi örömök hangulatát, a barátság és szeretet hétköznapi ünnepeinek erejét, amelynek részesévé válni igazán jó érzés az új évezredben is.
Ezután felpattantunk az 1-es villamosra, útközben az Árpád-hídnál pesti oldalon taliztunk Mártikával is és négyesben mentünk hozzám.
Itt a hires bulikonyhámban :-) a lányok kitalálták megsütik életük első palacsinátját. Tudnak sütni-főzni, de valahogy a pali kimaradt, hát soha nem késő elkezdeni tessék és átadtam nekik a konyhai terepet :-) Zsolti mint profi szakács :-) szintén segített én meg abban, hogy nem kontárkodtam bele a dologba :-)) Kezemben a nagyon finom Penyigén vásárolt somlekvár!!
Ime a kész produktum és finom lett. Gratula mindenkinek! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése