A szeretet útja - Hogyan lehetünk boldogok?

A szeretet útja - Hogyan lehetünk boldogok? Az általunk látott, annyira őrültnek tűnő világ a nem működő hiedelmek eredménye. Hogy másként érezhessük a világot, meg kell változtatnunk hiedelmeinket. Hogy másként érezhessük a világot, meg kell változtatnunk hiedelmeinket: hagynunk kell, hogy a múlt tovaszálljon, jobban kell figyelnünk a jelenre, és el kell oszlatnunk a bennünk lévő félelmet. Sok út vezet a belső átalakuláshoz és a lelki békéhez. Ezzel a néhány gondolattal bevezetést kívánunk nyújtani azok számára, akik személyi átalakuláson akarnak átmenni, hogy életüket ne a kapni vágyás és a félelem jellemezze, hanem az adni akarás és a szeretet. A boldogtalanságnak egyetlen oka van, a fejünkben lévő alaptalan elképzelések, melyek annyira elterjedtek és mindenki által elfogadottak, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni őket. Nézzünk körül találunk-e legalább egy igazán boldog embert -aki nem fél, mentes a bizonytalanságtól, feszültségektől, az idegeskedésektől, nem rágódik a múlton. A boldogtalanságnak az is az oka, hogy arra figyelünk, ami nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, amink éppen most van. Ami boldoggá vagy boldogtalanná tesz minket, az nem a világ és a körülöttünk lévő emberek, hanem a saját gondolataink. Az a nézet, hogy majd boldogok leszünk, ha minden vágyunk teljesül sajnos tévedés. Valójában éppen ezek a vágyak és ragaszkodások tesznek minket feszültté, csalódottá, idegessé, bizonytalanná, és ezek telítenek el félelemmel is. A vágyak teljesülése a legjobb esetben is csak a gyönyör és izgatottság pillanatait kínálja. Ne tévesszük ezt össze a boldogsággal. Mi tehát a boldogság? A boldogságot leírni nagyon nehéz, de talán közelíteni megkísérelhetjük. A boldogság a belső harmónia és a lelki béke elérése. A boldogság egyik alap pillére hogy félelem nélkül éljünk. Engedjük el a ragaszkodásainkat, fogadjuk el a környezetünket, embertársainkat s magunkat is. Engedjük el a múltat és a jövőt, a jelen pillanatát éljük meg teljes valóságában. Ha megértjük boldogtalanságunkat - az el fog, tűnni - ami keletkezik az a boldogság állapota. Ha megértjük büszkeségünket - az el fog múlni - helyében ott lesz az alázatosság. Ha megértjük félelmeinket -azok elolvadnak - ami keletkezik az a szeretet. Ha megértjük ragaszkodásainkat -azok megszűnnek -s a következmény a szabadság. Amit észlelünk, az valójában a világnak hívott vászonra kivetített lelki állapotunk. Ha adunk tulajdonképpen kapunk, ez a szeretet törvénye. A mások iránt érzett ellenséges gondolataink tulajdonképpen saját magunk ellen irányulnak. 1.1. A félelem: Nézzük meg a következő listát - fejfájás, hátfájás, nyakfájás, idegesség, pattanásig feszült lelkiállapot, álmatlanság, gyakori félelem érzet, boldogtalanság. Itt csak néhány szerepel azon tünetek közül, amelyek a haragtartó tudat következményei lehetnek. Az időnk legnagyobb részét a múlton való rágódással és a jövő miatti aggódással töltjük, a félelem ártalmas körforgása, pedig kevés teret enged a jelenben a szeretet és az öröm számára. Mit akarunk, konfliktust vagy békét? A világot nem tudjuk megváltoztatni, azt viszont igen, hogyan látjuk a világot, a többi embert és magunkat. Két érzelem létezik: a szeretet és a félelem. Amit tapasztalunk az a kivetített lelki állapotunk, ha ez jó, akkor szeretet, béke van bennünk, ha viszont tele vagyunk félelemmel, aggodalommal ezt a lelki állapotot tükrözzük a körülöttünk lévő világra, és ez lesz tapasztalati valóságunk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy más emberek cselekedetei, vagy olyan körülmények és események miatt háborog a lelkünk, melyeket úgy tűnik nem tudunk befolyásolni. A feldúltságot megélhetjük düh, féltékenység, sértettség, vagy lehangoltság formájában, valójában mindezek az érzések a félelem egy fajtáját jelentik. Attól kezdve, hogy felismerjük, hogy mindig választhatunk, a félelem vagy a szeretet vezéreljen minket, ha szeretetet választjuk, többé nincs ok zaklatottságunkra. A tudatunk olyan mint egy filmvetítő gép. A múltbéli emlékeink jelentik a képeket, amelyeket a vászonra vetítünk. Ez a vászon, pedig sokszor az az ember, akivel éppen beszélünk. Ha a tudatunkban pergő film bűntudatról, vagy haragról szól, ezeket az érzéseket kivetítjük a jelen helyzetre. Ezért találjuk úgy hogy a másik megpróbál bűntudatot ébreszteni bennünk, így az illető - látszólag - megérdemli haragunkat. 1.2. A megbocsátás: Megtanulhatunk félelmeinktől megszabadulni a megbocsátás által úgy, hogy mindenkit -így magunkat is - vétlennek látunk. A megbocsátást nem abban az értelemben kell értelmeznünk, hogy eltűrjük egy másik ember nekünk nem tetsző viselkedését, hanem abban, hogy helyesbítjük azt a bennünk kialakult téves elképzelést, miszerint az illető ártott nekünk. Aki nem bocsát meg annak lelkét félelem uralja. Az ilyen ember biztos abban, hogy dühe indokolt, elitélő véleménye pedig helytálló. Aki nem bocsát meg embertársainak, ugyanolyannak látja a múltat és a jövőt, és ellenáll a változásnak. Nem akarja, hogy a jövő eltérjen a múlttól, önmagát ártatlannak véli, a többieket pedig bűnösnek. A konfliktus élteti és az, ha igaza van. A boldogság egyik forrása a megbocsátás. Bárki megtanulhatja a megbocsátást, függetlenül attól, hogy hány éves, jelenleg milyen világnézettel rendelkezik, miket tapasztalt meg a múltban, vagy hogyan bánt eddig a körülötte élőkkel. A megbocsátás a lehető legnagyobb erejű orvosság. Ha nem bocsátunk meg a szenvedés mellett döntünk. A szeretet és a lélek szempontjából a megbocsátás azt a szándékot jelenti, hogy meg akarunk szabadulni a fájdalmas múlttól, a választást, hogy nem találunk többé értéket a gyűlöletben és haragban. Meg akarunk szabadulni a vágytól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak és magunknak, valamilyen múltban történt dolgok miatt. A szándékot jelenti, hogy nyitott szemmel törekszünk meglátni másokban a fényt ahelyett, hogy ítélkeznénk, vagy elutasítanánk őket. Mi a hatásosabb gyógyszer azoknak a kezelésére, amelyek az előbbi tüneteket okozzák? A megbocsátás. Ha megbocsátunk másoknak, azzal közelebb jutunk ahhoz, hogy önmagunknak is megbocsássunk. A megbocsátással az immunrendszerünk erősebbé válik. Nehéz megbocsátani, ha Énünk /a rosszabbik Énünk/ tanácsát fogadjuk meg, amely azt mondja, akkor cselekszünk helyesen, ha megbüntetjük az illetőt, aki fájdalmat okozott nekünk, és megtagadjuk tőle szeretetünket. Nehéz megbocsátani, mert makacs Énünk van, amely arról próbál meggyőzni, hogy a gyűlölet jobb és biztonságosabb a számunkra, mint a szeretet. Nagyon fontos, hogy ne tegyük Énünket az ellenségünké, de ne is hallgassunk rá. Vagy teljesen megbocsátunk, vagy nem beszélhetünk megbocsátásról. Meggyőződésem szerint csak akkor lehetünk igazán boldogok, és elégedettek, ha megértjük annak fontosságát, hogy megbocsátással és szeretettel fordulunk önmagunk és mások felé. Nagyon fontos, hogy a megbocsátás mindennapi gyakorlattá váljék. 1.3. A ragaszkodás: Agyunk folyton boldogtalanságot kreál. Ha jól figyelünk, rájövünk, hogy mi okozza még a boldogtalanságot? Ez pedig, nem más, mint a túlzott ragaszkodás. A ragaszkodás nem valami tény. Csak elképzelés, fantázia, amely a programozás által került oda. Érzelmi kapcsolódás vagy kötődés, amit az a hiedelem okoz, hogy bizonyos dolgok vagy személyek nélkül nem lehetünk boldogok. A ragaszkodásnak az a tragédiája, hogy ha nem sikerül a tárgyát megszerezni, akkor boldogtalanságot okoz. De, ha sikerül megszerezni, akkor sem boldogít - csupán gyönyört szerez, amit azonnal a kimerültség követ, és természetesen állandósul vele az aggodalom, hogy elveszíthetjük ragaszkodásunk tárgyát. Próbáljuk meg elfogadni azt a tényt, hogy ragaszkodásuk tárgya nélkül is lehetünk boldogok. Eszünkbe ötlött-e már, hogy megtarthatjuk az összes ragaszkodásunkat, anélkül, hogy feladnánk őket, anélkül, hogy egyről is lemondanánk, s nem ragaszkodva nem kötődve hozzájuk még jobban is örülhessünk nekik, hisz akkor békések vagyunk, és nem fenyegeti semmi sem az örömünket? Ha megtanuljuk, élvezni ezer virág illatát, akkor nem fogunk egyhez ragaszkodni, és nem fogunk szenvedni attól, ha azt az egyet nem kapjuk meg. A ragaszkodásunktól ne megtagadással vagy erőltetett lemondással váljunk meg, mert amiről fogcsikorgatva mondunk le, ahhoz örökké ragaszkodunk, hanem azáltal, hogy látjuk bennük a rémálmot, s ezáltal elveszítik hatalmukat felettünk, nem tudnak többé megsebezni és félelmet okozni, majd ezek után megtapasztalhatjuk a lelki békét a boldogságot. 1.4. Az elengedés: Ha egyetlen valóságunk a szeretet: a félelemtől való megszabadulással, a félelem elengedésével érhetjük el a lelki békét, amely egészséghez és belső teljességhez vezet. A belső béke megteremtéséhez feltétlenül szükséges a megbocsátás, amely a múlt elhagyását jelenti. 1.5. Az elvárások: Ha elvárások és feltételek nélkül adunk /szeretet is/ azon nyomban rátalálunk a belső békére. Abban a percben azt is megértjük, hogy mindent, amit adunk azt mi magunk kapjuk. Nem bírálni másokat ez is egy lehetséges útja a félelem leküzdésének. Ha megtanulunk lemondani a másik feletti ítélkezésről, ha képesek vagyunk teljesen elfogadni embertársainkat, és nem akarjuk őket megváltoztatni, akkor eljutunk önmagunk elfogadásához is. Minden ami - látszólag - megesik velünk, úgy történik, ahogyan elvárjuk. A kommunikációs problémáink nagy része abból fakad, hogy mindenféle előírásaink vannak a másik viselkedését illetően. Meg kell szüntetnünk ezeket az előírásokat, és végre boldogok lehetünk. 1.6. A jelenben élni: Ha csak a jelen pillanata jár az eszünkben, lelkünkben béke költözik. Akkor mondhatjuk, hogy eltökélt szándékunk másképpen látni a dolgokat, ha csakugyan hajlandók vagyunk megszabadulni a múlttól és a jövőtől, s így a jelent olyannak éljük meg amilyen valójában. Az életünk bármely valós elemét csak most a jelenben tapasztalhatjuk meg. Ahhoz, hogy a szívünk és a tudatunk készen álljon a megbocsátásra, le kell győznünk magunkban azt a hiedelmet, hogy a múlt elkerülhetetlenül megismétlődik a jövőben. Gondolataink és nézeteink határozzák meg, milyenek látjuk az életet. A megbocsátás célja, hogy megszabadítson minket a múlttól, hogy megszabaduljunk megbántottságunktól és gyűlölködésünktől. Nem veszélyt hoz ránk a megbocsátás, hanem lehetővé teszi a jelen teljesebb megélését. A harmonikus jelen pedig cserében elősegíti, hogy nyugodt tekintettel nézzünk a jövőnk felé. 1.7. A feltételek: Másoknak nem kell megváltozniuk ahhoz, hogy nekünk lelki békében legyen részünk. Mi vagyunk a felelősek saját boldogságunkért. Kétségtelenül harmonikusabbak lesznek kapcsolataink, ha nem akarjuk mindenkinek megszabni, hogyan éljen, hanem inkább a szeretetet és a megbocsátást gyakoroljuk. 1.8. Az elfogadás: A lelki béke másik feltétele, hogy ne akarjunk senkit sem megváltoztatni, hanem egyszerűen fogadjuk el olyannak, amilyen. Amennyiben igazán elfogadunk valakit, nem követelünk vagy várunk el az illetőtől semmit. Vegyünk egy példát: a rózsának birtokában van egy ajándék, ami nekünk nincs, tökéletesen megelégedett önmagával. 2.Lehetőségek a lelki gyakorlatokra: - Autógén tréning - Agykontroll - Coue fél módszer E lehetőségek közül valamelyiket érdemes elsajátítani, és a mindennapi életbe beilleszteni és gyakorolni, gyakorolni. 3. Kérdezni a problémára: Ha van egy nagy problémánk, tragédiánk ismerjük fel, hogy nem segít, ha azt kérdezzük miért következett be ez az esemény, miért pont én. Erre a kérdésre a válasz talán örök rejtély marad. Hogy felépüljünk, azt kell kérdeznünk: mit tanulhatok ebből a helyzetből? Mit tehetek a továbblépés érdekében? Mit tanultam a történtekből, ami segítségemre lehet a jövőben? - Mi okozza? - Mi hozta létre? - Mit kell tennem? - Mit üzen ? 4. Gyakorolni, gyakorolni. Mikor, mennyit ? Lehetőleg naponta 10-15 percet. Itt is érvényes az alap szabály a fokozatosság. Ne számítsunk azonnali sikerre. A régi szokásokat elhagyni csak folyamatos és kitartó gyakorlással lehet. 5. Összegezve: Ha tudatában vagyunk annak, hogy gondolataink teremetik meg a világot, megtudjuk változtatni azt. Átalakíthatjuk tehát a belső világunkat úgy, hogy módosítjuk az azzal kapcsolatos gondolatainkat. Gondolatainkat megváltoztatva valójában az okot változtatjuk meg. Így az általunk érzett világ, vagy is az okozat már magától módosul. A támadás, amit kívülről jövőnek érzékelünk, valójában saját tudatunk szüleménye. Ha ezt fölismerjük, ráébredünk, hogy a támadással kapcsolatos gondolatainkkal igazából saját magunkat sebezzük meg. Ekkor dönthetünk úgy, hogy a támadásra vonatkozó gondolatainkat szeretettel helyettesíthetjük, így nem ártunk tovább magunknak. A lelki nyugalom belső ügy és csak akkor láthatjuk békésnek a környezetünket, ha belsőnkben is béke honol. Forrás: http://richpoi.com/