2014. október 29., szerda

Az idei nyár élményei: a Nagy Összefoglaló Blog!

Huuu most látom, hogy már négy hónapja nem írtam a blogba :-)

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem voltunk sehol...sőt :-)..., csak tudjátok sok helyen már nem is fotózunk (ahol már többször jártunk), hanem inkább szívjuk magunkba az Élményt!

Az az ötletem támadt, hogy most gyorsan írok egy összefoglalót (a teljesség igénye nélkül) merre jártunk idén nyáron és a következő blogokba pedig megírom majd a két őszi Nagy Durranást! :-)

1,
Június 4 - 9 között elutaztunk Varsóba. Újra találkozhattunk az édes kis Flórával, Gabikával és Robikával :-)

Robi nagy lelkesedéssel mutatta be nekünk a patinás Óvárost, ahol sétáltunk egy jót. Söröztünk, ebédeltünk és sokat beszélgettünk. A fő utcán lévő templomban ( Robi mondd meg a nevét lécci ) úgy érezhettük magunkat mint Indiana Jones, amikor kincset keres. A templomot többször körbejárva találtuk csak meg az egyik oszlop oldalán elrejtett Chopin szívét rejtő emlékművet.

Sétáltunk egy jót egy gyönyörű parkban, ahol a természet szépségén túl óriási élmény volt a mókus interakció :-). 

Volt ott pár nagyon bátor mókuska, akiket kézből lehetett etetni. Na kérem,mint a gyerekek olyanok voltunk :-)

Flórát nagyon jó volt újra látni, mindig nagyon vidám, eleven volt. Birja nagyon, amikor viccelődőm vele :-) Gabi nagyon fincsiket főzött, grilleztünk a kertben is, huu de jókat ettünk - ezúttal is köszönjük.

Együtt elmentünk sétálni egy szép kastélyparkba, majd egy szuper jó cukiban sütiztünk.

Robi szervezett egy nagyszerű két napos kirándulást is egy Nemzeti Parkba, ahol saját idegenvezetőt kellett a szabályok szerint bérelnünk, aki körbevezetett minket az ősfás rengetegben. 


Az alábbi kukára rácsodálkozó képet csak mi értjük :-) Végig nem volt velünk a belépőjegy, amiből kisebb gond lett, mivl Robi már az elején ide dobta ki, azt hitte csak blokk és erről kellett meggyőzödnünk visszafele :)

Csend, madárcsicsergés, moha, láp, színes patakocska - nagyon jó kis túra volt. 

Másnap pedig a Bivalyrezervátumot látogattuk meg, ezeket az állatokat csak néhány helyen lehet látni Európában, igazán egyedi élmény volt!


2,
Június 13 - 15 között Kingáéknál vendégeskedtünk. A program tartalmas volt, mint mindig. A Lipóti pékséget néztük meg Lipóton, ahol rövid előadást hallhattunk a cégről és jövőjéről. 

A győri városnézés is szuper volt és az idő is kedvező volt, jól esett sétálni, beszélgetni, nevetgélni. 

A nagyigmándi párnál az eredeti sajtkóstoló kibővült pálinka kóstolóvá :-) a nagyon aranyos háziak kedvessége miatt. 

Bemutatták a birtokot is, a háziállatokat, megnéztük a saját tavukat is. Este nagyon ízletes vacsorával várták a csapatot Pinyőék Győrben, ami jó hangulatú társalgásban és házibuli hangulatban teljesedett ki.

3,
Július 4 - 6 között Kingáék voltak itt nálunk. Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt újra találkozni, bár a fő programként kiválasztott Gasztroangyal feszt messze alulmúlta várakozásunkat, de a hangulaton ez nem változtatott. 


4,
Július 10-én Robi hazalátogatott pár napra és örömmel vettem, hogy össze tudtunk hozni egy újabb Pub Crawlt, azaz kocsma túrát Budapest Romkocsma világában :-)


5,
Július 12-én a tavalyi csapattal újra elmentünk Agárdra a Veca - Neoton koncertre. Jó volt most is, de jövőre elhatároztuk az Eddára nézünk el. Azért megérte persze, sőt Janicsák Veca még dedikált is nekem :-)


6,
Július 29 - aug 3 között Badacsonyban voltunk Hugival, Marikával és Istivel a badacsonyi Borhét alatt. Most is kitünő volt, Badacsony nagy szerelem nekem... 

Most is jókat borozgattunk esténként a programok alatt, de voltunk a Római úton lévő Németh Pincében is és amikor ránk szakadt az ég a Familia borozó kis házikójába menekültünk be többed magunkkal, ahol igen jó hangulat kerekedett a spontán ott lévő ismeretlenekkel :-) Életem első élő stand-up ján kerestem egy jó üveg borravalót, ami akkor ott a vihar alatt jól jött a kis faházban :-) 

Salföldön is jártunk, ahol a kőtenger gyógyító kővein meditáltunk - én legalábbis :-)  

Idén is elmentünk az egyik legszebb fekvésű borozóba az Istvándy pincészetbe, ahonnan a panoráma egyszerűen mesés és persze nem maradhatott ki a Liliomkert biopiac sem Káptalantótiban! 

 
Extraként jót hülyültünk a badacsonyi mólón is - csak úgy spontán :-)

7,
Augusztus 16 - 17 között Szekszárdon voltunk Momoékkal és barátaikkal. 


A szállás elfoglalása előtt rohantunk a gemenci erdőbe, de pont lekéstük a kis erdei vonatot, így elsétáltunk a vaddisznókhoz és szarvasokhoz vadlesre. 

Azután csak összejött és elkaptuk a következő vonatot. 

Este pedig egy 10 borból álló borkóstolóra mentünk a csodás naplementében fürdő dombok között fekvő Tringa borászatba. 

A nevük nekem nem mondott sokat, de a boraik szuper jók voltak -  érdemes kipróbálni.

8,
Augusztus 22 - 24 között Szolnokon voltunk Csabiéknál, ahol végre részt vehettünk a kerti grill partin, mert eddig soha nem tudtunk eljönni. Jó hangulatban telt az este pedig csak hatan voltunk, de úgy is elviccelődtünk. 

Másnap délután kimentünk a szabadtéri Repülő Múzeumba, ami nekünk tényleg nagy élmény volt. 

Számos vadászgép és helikopter között a nagyszerű dolog az volt, hogy besétálhatunk az IL-18 utasszállító MALÉV gépbe, mely 1960 és 1987 közt volt forgalomban. 


A belvárosban is tettünk egy sétát, melynek egyértelműen a híres és tényleg fantasztikusan finom sütijeiről nevezetes Zagyva cukrászda volt a tetőpontja.

9,
Szeptember 5 - 7 között újra Kingáéknál jártunk, mivel akkor volt Pityu születésnapja!! 

 A visszatérés a nagyigmándi birtokra és az újabb sajtkóstoló és birtokbemutató most is nagy élmény volt, de főleg az azt követő lovaskocsikázás Etére. 


 Etén segítettünk szölöt szüretelni a gazdának (amiért gyakorlatilag mi fizettünk, jó üzletemberek vagyunk ugye? :-), volt egy kezdetleges borkóstoló felejthető borokból, viszont a házi pálinkái és a marhapörkölt nagyon finom volt! 

 Pityuval mi nagyon jól éreztük magunkat, szerintem a többiek is, bár nem vettek a gazda verses kötetéből a gazda nagy bánatára :-)Miért gyerekek, volt vers felolvasás ? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése