2010. július 22., csütörtök

Üzenet idén júliusra- augusztusra

Annyira, de annyira igaz és pont a jelenlegi élethelyzetembe illő az alábbi idézet, hogy gondoltam ide biggyesztem, hátha más is talál üzenetet benne...


A fenti kép:
Zubor Erika Nérya: Az Eridánusz üzenete


"Eridánuszi próbatételek

Az Eridánusz folyóról tudni kell, nem csak visszafelé folyik az Égen,

de egyben a beavatás és a próbatételek útja. Energiái fokozottan

érezhetőek ezen a nyáron, hiszen a Plútó ellentmondást nem tűrően

hívja életre az Isteni Törvény nevében. Nem szépítem. Ez nehéz út.

Olyan komoly próbákat tud hozni, olyan embert próbáló kihívások

elé tud állítani, hogy néha talán úgy érezzük, felállni belőle

képtelenség. Mi a lényege mindennek? Nem esztelen kínzásból

alkották meg az Égiek a Próbatételek Útját. Magas oka van.


A nagy próbák mindig nagy változásokat készítenek elő.

Most ráadásul újra és újra visszatérnek, hiszen többször is kapcsolódik

egymáshoz az eridánuszi Jupiter és a Plútó. Talán úgy érezzük

magunkat néha, mintha egy megállíthatatlanul robogó hullámvasúton

ülnénk, ami vagy a mélybe repít, vagy a magasba visz.

Közte meg nincs állomás. Nincs pihenő. És nincs kiszállás.


Sorra kapjuk a feladatokat, a beavatásokat és a megpróbáltatásokat.

Néha kilátástalannak tűnhet a helyzet. Reménytelennek. De nem az!

Hiszen mint mondtam, mindennek az Égiek által jól eltervezett célja van!

A Próbák Útja nagy VÁLTOZÁSOKAT készít elő. Azt szeretné vele a

Teremtő Isten elérni, hogy erősödjön sziklaszilárddá, megingathatatlanná

a hitünk és a szeretetünk. Tisztuljanak le igaz érzéseink és emberi

kapcsolataink. Rakjuk le végre valahára régmúltból cipelt (lelki) terheinket

és váljunk szabaddá egy új kapcsolat, vagy új élethelyzet befogadására.

Valamint, hogy tanuljunk meg az Égi irányban élni és gondolkozni.


Ez eridánuszi út során belülről teljesen átminősülünk. Ez a cél! A próbák

során kiégnek belőlünk a felesleges dolgok, letesszük megkövesedett

álarcainkat. A Teremtő olyanná farag minket Égi Ujjaival amilyennek

VALÓJÁBAN lennünk kellene.


A helyes irány pedig, amit a nehézségek idején követnünk kell,

a Szív Szava. Ez az Égi irány. Ne az eddig megszokott „logikával”

akarjuk megoldani a próbatételeket! A megoldás az, ha merünk szembe

menni mindazzal, amiben eddig hittünk és rá merjük bízni magunkat az

Égiekre! Ez talán „vakugrásnak” tűnik először az ismeretlenbe.

De a Szív Szava soha nem vezet tévútra! Ezt ne feledjétek!


Tehát hinni ezen a nyáron nem a földi, hanem az Égi irányban kell.

A követendő irány a szeretet. Csak ez segít magas szinten megoldani

a próbákat! Ha ezt szem előtt tudjátok tartani a legnagyobb

mélyponton is, akkor a Szív Szava kivezet a Fényre.


Elárulok egy titkot. A próbatételek végén hatalmas csoda vár ránk!

Hiszen az Eridánusz végén található, a halott poraiból újra és

újra feltámadó Főnix csillagkép a teljes újjászületést és felemelkedést

hozza el. Garantáltan. Ennek az újjászületésnek az ereje július 25-én

és augusztus 03-án lesz a legerősebb, de közvetve folyamatosan hat. "

Akit érdekel a teljes leírás, klikk ide:

http://www.csillagtitkok.eoldal.hu/oldal/a-feny-haromszog

( Veres Mónika írta )

1 megjegyzés: