Sziasztok kedves Olvasóim,
Holnap utazom vissza és január 21 este 9 kor érkezem Sydneybe. A program: Ricsi barátom eljön a reptérre és elvisz az új szálláshelyemre ( később bővebben írok róla ), majd másnap kora reggel kelek, ki kell választanom a tantárgyaimat az iskolába, majd hivom Ádám barátomat mikorra megy Szilviékhez, ahonnan elhozzuk a kint lévő cuccaimat az új helyre.
Hát igen tavalyról még mindig el vagyok maradva 6 - 7 bejegyzéssel, amit majd pótolok és akkor hamarosan kezdődnek az idei évi irásaim is. Páran kértétek, irjak jó kis sztroikat még a mindennapokról, igyekszem ezekről is érdekes dolgokat alkotni.
Mindenkinek kitartást, jót és szépet kívánok, hamarosan jelentkezem!
És nem utolsósorban mindenkinek köszönöm a mostani hazai élményeket, a vendéglátást, a kedvességet, a szeretetet !!! Legyetek jók és csak vidáman :-)
2010. január 19., kedd
2010. január 11., hétfő
2010 JANUÁR 11, Ma láttam az AVATÁR cimű filmet!
Mai napon 2010 január 11-én Zolival láttam az AVATÁR cimű filmet a budapesti IMAX moziban az Aréna Plázá-ban és bátran mondhatom, hogy életem egyik legjobb filmje !!!!!!!
Az csak egy dolog, hogy 3 dimenzióban fantasztikus volt látni azt a leirhatatlanul szép bolygót a Pandorát, amit James Cameron 15 éven keresztül csinált a stábbal, de volt benne bőven mögöttes üzenet...
Nekem leesett pár üzenet értékű info a filmben elejtett mondatokból és jelenetekből...
...csodás és felemelő érzés volt látni, ahogy a Navik ( pandora kékbörű őslakosai ) milyen harmóniában élnek a közvetlen környezetükkel, az ismeretlen, szépséges nővényzettel és különleges állatvilággal, őserdei flórával rendelkező Pandora bolygón és hogy milyen sokat tudnak a körülöttük lévő világról...
Mi vajon mennyit tudunk a közvetlen környezetünkről, érdemes lenne elgondolkodni ezen ? ... a növényekről, az állatokról, az emberekről... ???
Mennyire élünk harmóniában egymással, a bolygónkkal ???

Ezek a kérdések úgy éreztem burkoltan benne voltak a filmben...a szívem megszakadt amikor az emberi hadsereg a hatalmas páncélos űrhajóval lerombolta, felrobbantotta, kiírtotta és kidöntötte a Navi nép gyönyörű, óriás fáját, amin évezredek óta éltek olyan harmóniában, összetartásban és egyetértésben és nem utolsósorban szeretetben, amit jó lenne megvalósítani más világokban is.....
A Naviknak régi hagyományaik voltak, amiket szájról szájra adtak át és tisztelték az őseiket és ami lényeges volt HITÜK! Hittek egymásban és magukban és az egész Világmindenségben!
Tudták, hogy azon a bolygón minden és mindenki összefügg és része a nagy egésznek, az egységnek és ha volt is ellentmondás, ellenállás, tudták, hogy a HIT és az UNIVERZÁLIS SZERETET átsegíti őket mindenen. Jó lenne ha ez más bolygókon is igy lenne...
Aki még nem látta, feltétlen javaslom, hogy nézze meg az IMAX 3 D moziban, tényleg páratlan élmény és a mozitörténet mérföldköve...szerintem...de ez csak a saját véleményem...
A fentiek mind a saját gondolataim, intuítivan jöttek most és éreztem, hogy le kell írnom őket, nem idézet...

Extra hosszú 4 perces filmelőzetes:
Avatár ( definició )
Avatár ( definició )
A hinduizmusban az avatár egy Halhatatlan Lény inkarnációja (megtestesülése), vagy magáé a Legfelsőbb Lényé. A szanszkrit Avatāra szóból ered, amelynek jelentése „földreszállás”, mint ahogy rendszerint a halandó világba való leereszkedést is jelent valamilyen különleges céllal.
2009. december 31., csütörtök
Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek !
Kedves Olvasóim,
Mindenkinek sikerekben és örömökben gazdag Boldog Új Évet kívánok !!!
Legyetek jók és a mai napra Mindenkinek jó bulit, jó szórakozást !!
Tibi
ui: A blogomban még hiányzik pár bejegyzés erre az évre, de igyekszem majd pótolni.
Jelenleg Budapesten vagyok, hazajöttem az ünnepekre és január végén megyek vissza Sydneybe, azután írok majd új bejegyzéseket.

2009. december 21., hétfő
DECEMBER 17, Karácsony Sydneyben
DECEMBER 17, Karácsony Sydneyben
Ekkor már utazási lázban égtem, mert 3 nap múlva indultam haza Budapestre, de előtte gondoltam csinálok pár képet az itteni karácsonyi hangulatról.
Hmm...őszintén, elég nehéz volt témát találni...pár karácsonyfa és díszítés a városban, pár plázában és téren, ennyi...
Nem, karácsonyi érzésnek nyoma nem volt...se hó :-), se kivilágított utak, forralt bor meg végkép...na jó, azt láttam egy helyen...de kinek van kedve 30 fokban olyat inni :-)

Mondjuk ez vicces volt, kidíszített vasútállomás Milsons Pointban, Észak-Sydneyben.

DECEMBER 16, AVALON Beach Ricsivel
DECEMBER 16, AVALON Beach Ricsivel
Ricsi pihenős napot akart ezért elmentünk egy nagyon szép tengerpartra, ami már szinte kint van a városhatáron. Eredetileg a Ku Ring Gai Nemzeti park lett volna a cél, el is indultunk oda, de útközben jöttünk rá, hogy talán 30 fokban a part jobb lenne, mint beizzadni az erdőben, meg kaja meg ital se volt nálunk :-)

Avalon part két félsziget között fekszik Sydney Északi tengerparti régiójában, kb. egy óra autózásra a belvárostól. A fő parton életmentők dolgoznak, korán reggel még nem....itt történt pár hete egy cápatámadás, amikor is egy apuka kisfiát tanította szörfölni reggel 8 kor, amikor a cápa megtámadta a férfit, de karcolással megúszta, valószínű kis cápafiú volt...

A szörf és fürdőház mellett
A szörf és fürdőház mellett
NOVEMBER 11, egy átlagos nap :-)
NOVEMBER 10, Szabadtéri Szoborpark
NOVEMBER 10, Szabadtéri Szoborpark
Nagyon jó program volt a szabadtéri szoborparkot megnézni, épp az utolsó héten, de jobb később, mint soha. Az idő is kitűnő volt, Szilviékkel voltam, mindenki nagyon jól érezte magát.
A SCULPTURE BY THE SEA elnevezésű szabadtéri kiállítást immáron 13. éve rendezik meg Bondi és Tamarama parti sétány mentén. Idén 2009 október 29 és november 15-e között lehetett megtekinteni 50 helyi, ausztrál és nemzetközi művész szobor remekeit-ingyenesen.

Összedőlt ? Nem hiszem... :-)

Körülbelül 100 szobor volt kiállítva és majdnem félmillióan látták.
Most kivételesen a szöveg helyett beszéljenek a képek:
( na jó minimális kommentár azért lesz :-)
Most kivételesen a szöveg helyett beszéljenek a képek:
( na jó minimális kommentár azért lesz :-)
Összedőlt ? Nem hiszem... :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)