2012. szeptember 12., szerda

Május 9 - 13: Pellérd, Pécs környéke Kingáékkal


Május 9:

Közvetlen az őrségi hétvége után mentünk Pellérdre, ami Pécstől 7 km re fekszik. Már nagyon vártuk, mert innentől 4 fősre dagad kis csapatunk :-) Útközben megálltunk Szigetváron - itt találkoztunk Kingával és Istvánnal, legjobb barátaink közül. A városban sok szép emlék található, mi ezek közül a várat vettük tervbe. Gondoltuk egy kis történelmi érzés sem árt, de aztán persze itt is találtunk mókára lehetőséget :-)

És most jöjjön egy kis rövid kultúrmorzsa! :-)

Szigetvár gazdag a hagyományokban, melyeket nagy gonddal ápolnak. Az Almás-patak árterületének ez a része évezredek óta lakott, mindenkor fontos út haladt át a vizenyős területen, s vagy a patak szigetén, vagy a mocsaras övezet szélén telepedtek meg elődeink. A kutatók a keltákat leigázó rómaiak Limosa nevű települését sejtik a környéken. A település múltjának alakulása szorosan összefügg a vár történetével.

A mohácsi csata (1526) után mind a várat, mind a várost megerősítették. Elmés vízszabályozással a tóvá duzzasztott Almás-patakkal vették körül a szigeteket. Ekkoriban állta ki első ostromát Szigetvár. A kettős királyság idején Szapolyai János hadai török segítséggel támadtak rá, de Török Bálint vitézül védekezett.  Zrínyi Miklós, horvát bán és dunántúli főkapitány 1561-ben lett Szigetvár védelmének irányítója. A vár 1566-os elfoglalása után, a törökök építették fel a ma is látható formájában, eltakarítva a középkori, három részből álló erődítmény romjait. A város magyar lakosságát elhurcolták vagy elűzték, s török és bosnyák családok szolgálták ki a hamarosan 700 fő fölé emelkedő török várkatonaságot. A török terjeszkedésével Szigetvárnak egyre nagyobb katonai és közigazgatási szerep jutott. A mai Baranya megye területén itt tartott legtovább a török uralom, s 1689 februárjában is csak a várvédők kiéheztetésével és szabad elvonulásuk árán foglalták el Vecchi ezredes csapatai.


A nagy ölelkezések és mosolyok után bementünk a várba, megvettük a belépőket és meglátogattuk a középen lévő épületben a múzeumot. Ott egy nagyon lelkes muzeológus vette pártfogásba kis csapatunkat és mivel más vendég nem volt - jó alaposan elmesélte a vár történetét és a legújabb kutatásokat. Éppen dolgoztak valamin, mesélte hogy ez az élete és elnézést is kért ha túl bőbeszédű volt :-) 

Na most ami érdekes volt itt és ilyen még egy múzeumban sem volt, hogy ki lehetett próbálni a kiállított tárgyakat!! Igen, mindent - ezt mondta a bácsi :-) Mindent azaz a ruhákat felvenni, a fegyvereket használni harcolni, a bútorokra leülni mindent engedett! :-) Mondjuk a nagy titok, az volt, hogy ezek nem eredetiek, de akkor is tök jó volt - újra visszamehettünk a gyerekkorba és elindult a móka :-)))) Fenti képen épp 45 fokban dőlök ki Kinga ütésétől :-)))


 Itt Őfelsége Kinga hercegnő írja legújabb dorgáló rendeletét a pórnépnek :-)))


Itt már Adri is beleélte magát és ott üti - vágja Istvánt, ahol éri :-)

Ezután jól elfáradva a komoly várjátékokba, egyenesen vettük az irányt, egy kis településre, Pellérdre, ahol a szállásunk volt. 

Pellérd, (horvátul Pelir, Pelerda) egy mindössze 2100 lakosú község Baranya megyében, Pécstől délnyugatra kb. 7 km-re található. A község múltja a régészeti leletek alapján a római korra nyúlik vissza. A honfoglalást követő időben Pellérd környékén az Aba nemzetség birtokai terültek el, s ekkorra tehető a község kialakulása is. A település neve először egy 1305-ös oklevélen jelent meg Pelerd formában, ami egy keresztény kun uraság nevéből, a Beler névből származtatható.


A szállás egy nagyon szép, felújított apartman volt konyhával és fürdőszobával. Kedvesek voltak a házigazdák és szépen körbevezettek a szálláson, megmutatta a konyhát, mi merre, majd jött a fürdőszoba. Itt mondta Szilvia, hogy a fürdő egyértelmű, main jót nevettünk, de csak aznap este amikor senki nem tudta beindítani a zuhanyt - volt ott hat kimenő zuhany, valamiféle masszázs zuhany lehetett hat zuhany vagy masszírozó rózsával fene se tudja :-), de mire rájöttünk...eltelt jó pár perc - na hát ez van - lehet nevetni :-)))

Ekkor már esteledett, szépen kipakoltuk kajákat- jött a következő eset, amikor Hugi pár dolgot el akart mosogatni, de csak a házban elhelyezett sámliról érte el a mosogatót olyan magas volt neki. Ott ágaskodott, mint egy kislány a konyhában anyukája mellett, aki nem éri el az asztalt :-)) Na ezen itt kész voltunk :-))


Este grillezés volt, Isti volt a fő tűzesember :-), nála volt minden, gyújtós, faszén és csak fújta fújta, hogy legyen tűz, közben meg poénkodtunk, dőltünk a nevetéstől - olyan jó volt az egész :-)) Na de aztán lett minden végül ( grill kolbász, virsli ..), jót ettünk - köszi mindenkinek a fincsi vacsit!


Itt már a lazítás képei..., Lasko sör Szlovéniából és Kinga süti remekei, mi meg Adrikával vacsi után :)

  

Május 10:

Mára Pécs városnézést terveztünk, de aztán folyamatosan alakult a nap. Egy ismerősömet felhívtam és azt ajánlotta, hogy feltétlen menjünk fel a Tettyére és ott látogassuk meg a Tüke borházat, ahová be is jelentkeztünk előre telefonon.

Pécs ókori neve Sopianæ. E latin név vitatott eredetű alapszava a kelta sop: 'mocsár' minden bizonnyal kapcsolatban van azzal, hogy a Pécs helyén álló római kori város déli oldala akkor lenyúlt a vízjárta, mocsaras rétig. Ez akkor igazolódott be, amikor 1980 táján építkezések során a régészek feltárták Sopianae déli városrészének romjait. A magyar Pécs név először egy 1235-ből való oklevélben szerepel ebben formában: Pechuth (azaz „pécsi út”), majd 1290 körül önálló névként: Ponch villicus de Peech (Pécs olvasattal).
A város középkori latin neve Quinque Ecclesiae (azaz „öt templom”) volt. Ennek korábbi előzménye a Quinque Basilicae („öt bazilika”) változat volt, amely már egy 871-es frank dokumentumban szerepel. Az elnevezés a város öt ókeresztény kápolnájának romjaira utalt.
A kelta és pannon törzsek lakta vidéken a 2. század elején a rómaiak alapítottak várost Sopianae néven. A település a 4. századra tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. Az ebből az időszakból származó ókeresztény temetői építményegyüttest az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2000 decemberében felvette a világörökségi listára.
A püspökséget 1009-ben Szent István király, az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király alapította a városban. Ma is itt működik az ország legnagyobb létszámú egyeteme, közel 34 ezer hallgatóval. A középkori Pécset az ország kulturális, művészeti életének egyik központjává tette Janus Pannonius püspök, a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője.
A 150 éves török hódoltság után – e korszakból olyan gazdag építészeti emlékeinek maradtak fent, mint a Gázi Kászim pasa dzsámija a város főterén –, 1780-ban Pécs szabad királyi városi rangot kapott Mária Terézia királynőtől. Ezt követően erőteljes polgárosodás, gazdasági fejlődés indult el. Az iparosodás a 19. század első felében jelentősen felgyorsult, a Zsolnay-kerámia, a Littke-pezsgő, az Angster-orgona világhírűvé váltak.

Egész simán megtaláltuk a buszt az állomás mellett, ami felment a Tettyére. Időnk isteni napos, jó meleg volt. A Tettye egy szép nagy zöld rész a város tetején a Mecsekben. Jót sétálgattunk és fényképeztünk is párat. 


A Tettye (horvátul Tekija) Pécs városának egyik legfestőibb tája parkkal, romokkal, barlanggal és arborétummal. A 4,5 hektáros park ma már teljes egészében zöld övezet és a kikapcsolódást szolgálja. A park felső részén áll Szatmári György pécsi püspök 16. század elején épített reneszánsz nyaralókastélyának romja. A kastély a környékről származó mészkő felhasználásával épült. Jelenleg e romok között működik a tettyei szabadtéri színpad. A park akkor vált a pécsiek kedvelt kirándulóhelyévé, amikor a 19-20. század fordulóján egyre több nyaraló épült a településrészen. A Tettye népszerűsítése nem utolsó sorban Reéh Györgynek, a századelő egyik legnépszerűbb pécsi polgárnak, a „Tettye koronázatlan királyaként” is emlegetett férfinek köszönhető.


Utunk az itt található kis, barátságos Arborétumba vezetett - egy kis jó levegőre vágytunk :-) Tényleg nagyon gondosan elrendezett kis park, szép növényekkel - mindenki élvezte, jót sétáltunk. Így utólag néztem utána pár hasznos infonak, íme:


A kis városrész különleges növényvilágú arborétuma a Pintér kert a Duna-Dráva Nemzeti Park bemutatóhelye. A tettyei arborétum létrehozásán Pintér János (1879-1933) pécsi banktisztviselő munkálkodott, aki nagy lelkesedéssel az 1920-as években kezdete meg botanikai tevékenységét. A térség előnyös éghajlatának köszönhetően olyan növényeket is sikerült telepíteni, amelyek hazánkban nagyon nagy ritkaságnak számítanak. A védett növényfajok közül kiemelkedő figyelmet kap a fokozottan védett Bánáti bazsarózsa, amely a Mecsek egyik legszebb és legféltettebb lágyszárúja. A botanikus kertben több mint, 30 védett növényfajt tartanak számon. Az örökzöldek, az őshonos és a mediterrán típusú növények mellett nagyon nagy értéket képviselnek a fenséges látványú orchideák fajai. A mediterrán növények közül kiemelkedő figyelmet érdemel a hatalmas arizónai ciprus, de mellette számos mediterrán növényben gyönyörködhetünk, mint a fügefában és a gránátalmában. A kéthektárnyi kert kis útjait szép művészi alkotások kísérik melyek, még inkább fokozzák bennünk a szép iránti elfogultságunkat.

Na kérem szépen, ez a kis séta pont jó volt arra, hogy éhesek legyünk :-) Bevettük magunkat az itt található történelmi múltú vendéglőbe illetve annak kert helyiségébe, ahol jót ettünk, ittunk. Én pl sváb pecsenyét sós burgonyával. Lásd lent. Hugi rántott sajtot evett.



A Tettye Vendéglõ Pécsett a Mecsek déli oldalán található, festõi környezetben. E városrész és a vendéglõ neve a 16-17. századból származik, amikor mohamedán szerzetesek az itt álló püspöki nyáripalotát kolostorként (törökül: "tekke") használták. A Tettye fennsíkja az elmúlt több mint 200 évben számos népünnepélynek és majálisnak szolgált helyszínéül. Az elsõ ökörsütést 1780-ban rendezték itt, amikor Mária Terézia szabad királyi várossá emelte Pécset. A mai értelemben vett vendéglátást Scholz Dezsõ vendéglõje alapozta meg. A vendégeket itt 1986 óta a Maszler család várja nagy tisztelettel.

Hugi ebédje - rántott sajt, áfonyával és rizzsel

Na kérem egy jó kis dumaparti és nevetgélés után jött a nagy poén, miszerint Pityu tényleg úgy gondolta, hogy ne mondjuk le ezután a telefonon megrendelt ritka halakat a szemben lévő Tüke borházban és rögtön alig félórára rá menjünk át a megbeszélt időpontra. Ne már Pityu, most ettünk ? Na és ? :-) Hát kész voltam, de mindenki mondta jaja persze menjünk :-) Hát nem semmi ilyet se csináltam még hogy pár órán belül dupla ebéd :-) Átmentünk, de még zárva volt, pár perc volt a nyitásig - na pár méter séta után találtam véletlenül ugye..egy könyvet egy szemetesben..nem tudom milyen ember az, aki kidob egy könyvet. Max miért nem rakta le mellé, hogy hátha valakinek kell. Érdekes valami orosz katonáról szóló regény volt - felolvasást tartottam belőle mindenki örömére.:-) Ezután letettem a kuka tetőre és bementünk az étterembe, ahol már vár ránk a fogadós/tulaj. Jó ha bejelentkeztek előre, mert annyi ételt készítenek csak.


A Tüke Borház 2010. május 1-én nyitott meg. Az épület, mely helyet ad a Pécsi Borvidék legkiemelkedőbb borainak számára már több mint száz éve áll a Mecsek oldalában, végignézve a Város változását.


 A speciális halfajta a bronzino volt. Eddig nem is hallottam róla... na már most azóta nem is találtam róla semmi infot a neten. Nem is értem miért..elírtam volna a nevét... Na mármost kedves Olvasóim, felhívás, ha valaki talál valami infot erről a halról, legyen szíves és ossza meg velünk megjegyzésben, köszi ! A halak a fenti képen láthatók - nagyon finom, puha volt, ízletes és omlós és az egész egy gasztronómiai orgazmus volt de komolyan! Isti még liba májat is evett - ha jól emlékszem... 


Nem beszélve a 6 borból álló borkostólóról, mely mind helyi pécsi vagy környéki borokból volt összeállítva. 2 fehéret, 1 rozét és 3 vörös bor volt benne. Mindegyik nagyon zamatos, finom volt.

Ezután az isteni kulináris élmény után gondoltuk nem ártana egy kis mozgás, így megkérdeztük, hogy milyen messze van a belváros innen fentről ha lesétálnánk - azt mondták nincs messze. Utunk a kuka mellett vezetett, ahonnan már azóta elvitte valaki a könyvet - remélem örömet okoztam valakinek vele :-)

A Tettyéről lesétáltunk szépen a városba, ami igen jólesett és nem tartott soká - max 20 perc ha volt.


A belvárosban a gyönyörűen kivilágított sétáló utcában gyalogoltunk, majd onnan kiértünk a Széchenyi térre, ahol még épphogy elértük a Pécsi Fűszer Ünnep és Hungarikumok találkozója rendezvény végét. Volt koncert és kirakodó vásár, Adri vett is fűszert.


Pécs városában 2012. május 9. és 13. között került megrendezésre az I. Pécsi Fűszerünnep. A város amúgy tökéletesen pezsgő életét ez a fesztivál egy leheletnyit pikánsabbá teszi. A színek és az illatok meg a májust alakítják még varázslatosabbá.Az Első Pécsi Fűszerünnep színes programjaiban lesz fűszer-ültetés, Jókain fűszerpiac és Hungarikumok találkozója, grillbajnokság híres séfekkel és népszerű gasztrobloggerekkel, és elindul a pécsi közösségi kertészkedés is. Mindezek mellől nem hiányozhat a jó felé zene és a jazz! A fellépők között olyan előadóknak örvendhetünk mint Zséda vagy Tarány Tamás.



Május 11:

Mai napon volt a Hivatalos Borkostólás Villányban és Palkonyán című program betervezve. Na hét kérem szépen ebből Palkonya nem jött össze, mert egy darab pince annyi sem volt nyitva :-) Bár bejártuk a pince sort, ami nagyon szép, de egy árva lélek nem volt ott rajtunk kivül :-(


Palkonya, egy utcás, 350 fős dél-baranyai falu ma is hűen őrzi a XVIII. században betelepített német szőlő művesek építészeti kultúráját. A község legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi domboldalt beborító, 53 présházból álló pincesor. A szőlészet borászat aranykorában, a XIX. század elejétől fokozatosan épülő présház együttes apró, fehérre meszelt házacskái ma is megkapó látványt nyújtanak. Palkonyán a lakóházak fele helyileg védett műemlék.
 

Ezután még megálltunk a következő faluban, Villánykövesden, de ott sem volt senki nyitva. Még a rend őreitől is megkérdeztük, hogy jó napot itt hol lehet inni, de ők is azt mondták, hogy csak Villányban. Ezen röhögtünk is, hogy mindezt Isti kérdezte meg kocsiból kihajolva :-) Ezután már Villány felé tartottunk:

Villány már a történelem előtti időkben lakott volt, amit bronzkori leletek is tanúsítanak. A szőlőművelés eredete feltételezhetően a keltákig, bizonyíthatóan a rómaiakig nyúlik vissza. A Szársomlyó hegy oldalában feltárt római kori oltárkő felirata 50 hektár szőlőtelepítést dokumentál. A tatárdúlás után a magyarság elsősorban a várak (ezen a borvidéken Siklós és Szársomlyó) környékén művelte a szőlőt. Erre utal IV. Béla király 1247-ben – a szársomlyói vár alapítólevelében – említi Harsány határát a szőlőkkel. 

A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult, de a szőlőtermesztés nem szűnt meg, mert a közeli falvak lakói a villányi szőlők egy részét tovább művelték. Az elpusztult magyar faluba a törökök szláv, rác népességet telepítettek. Ők hozták magukkal a kadarka fajtát, és a héjon erjesztéses vörösborkészítés technológiáját. A megfogyatkozott szőlőterületet gyorsan pótolták, sőt tovább növelték. A török uralom alatt megfogyatkozott lakosságot a XVII. század végétől folyamatosan, szervezetten pótolták főleg német nemzetiségűekkel. Betelepülésük jelentős változásokat okozott a szőlőtermesztésben és a borászatban. Magukkal hozták "Portugieser" azaz a Kékoportó szőlőfajtát is. 

A falvak közelében pincesorok épültek. A kis présházakból nyílnak a rövid, ritkán elágazó nem mély pincék. Itt történt a leszüretelt és szekéren álló nagy hordókban odaszállított termés feldolgozása, erjesztése. A Villányi bor egyre nagyobb hírnévre tett szert, jelentős exportárú volt. Hagyományosnak a kadarka, Kékoportó majd a Kékfrankos fajta tekinthető. A filoxéra után francia eredetű fajtákat is telepítettek, mint például a Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Merlot. Villány térségében a vörös-, Siklós határában pedig a fehérborszőlő-fajták az uralkodóak.


Most felsorolnám milyen fajtákat ivott a társaság - na persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki ivott minden fajtából - főleg nem Kinga aki ugye sofőr volt :-)
Első beülés a Blum pincében történt, ahol a fincsi zsirosdeszka mellé becsúszott a 2011-es Ottonel muskotaly és a 2011-es rozé is. Így indításnak nem is volt rossz :-)
Második megálló a kb. 10 méterre lévő Molnár pince volt ahol erőszakkal belénk töltöttek egy pohárka késői szüretelésű olasz rizlinget.


Itt Isti és Kinga mosolyog - nekünk a bortól, Kingának meg tőlünk lett jó kedve :-)) Ez a villányi pince sor szörnyű, mert szó szerint egymás mellett vannak a borászatok - kész katasztrófa - ne is jöjjetek ide :-))


A Szende pince belülről nagyon szép volt, kedves néni fogadott, aki fiának boraiból kínált. A borkostóló 4 fajtából állt: 2011-es rozé, 2010-es junior merlot, 2009-es pinot noir, 2008-as versus.


A híres Günzer Tamás pincészetét meg ugye nem lehetett kihagyni. Itt a társaság az alábbiakból töltött magába: 2010-es stilus, hárslevelű, 2005-ös késői szüretelésű extra száraz. Ha jól emlékszem itt is ettünk fincsi zsiroskenyeret. Na itt - mint látható is a képen :-) - lett már jókedv és kacagás, na de kérem ehhez jó társaság is kell, nem csak jó bor :-))))) Itt elég nehéz dolgom volt, hogy rávegyem a bandát egy siklósi kiruccanásra, pihire, de sikerült.


Kinga nagyon ügyesen elvezetett a Siklósi várig, ahol letettük a kocsit és Hugi, Isti kiszállt - valamin elkezdtek kacagni, de annyira hogy percig nem hagyták abba :-))


Nagy nehezen megvettük a belépőt - mely szerintem elég drága ahhoz képest - hogy bár a vár szépen fel lett újjitva, de a benne lévő, szerintem kissé szegényesen összeállított kiállításért nem kértem volna ennyit.

A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi épületrészeit a déli lakószárny pincéjében derítették fel a régészek, ez lehetett az egykori oklevelekben említett Kán nembeli Gyula nádor leszármazottai által emelt korai vár magja. A birtokuk után magukat Siklósinak nevező nemesi család lakta, szolgaszemélyzetével egyetemben. 1440-re már kiépültek védőművei, melyeket az Ulászló király táborát erősítő Hunyadi János erdélyi vajda sem tudott bevenni. A Garai főnemesi család kihalta után Mátyás király Corvin János liptói hercegnek juttatta, de már a 16. század elején a Perényi főúri család lakta épületeit. 

1543-ban Szulejmán szultán óriási serege alig háromnapnyi viadal után bevonult falai közé. 1686-ban a Budát visszafoglaló Habsburg sereg hadjárata idején szabadult fel az Oszmán Birodalom megszállásától, katonai jelentőségét csak a Rákóczi-szabadságharc után vesztette el véglegesen. Császárhű birtokosai miatt nem robbantották fel, de belső lakóépületeit jelentős mértékben átformálták a barokk formavilág jegyei szerint.1955-ben elkezdődő régészeti feltárás és helyreállítás után kapta meg jelenlegi szerepét. Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be. A Magyar Nemzeti Bank 2008. június 4-én ezüst emlékérmet bocsátott ki a siklósi várról, 5000 forintos címletben.

Hál isten itt is gondoltak ránk -ilyen nagy gyerekekre - és volt olyan szoba, ahol ki lehetett próbálni a kiállított tárgyakat ( úgy mint a szigetvári várban ) Hát mi rögtön megtaláltuk a nekünk legjobban álló tárgyakat, amiben büszkén pózolhattunk :-))))))))))

  

Hugi gázálarcban szimulálja a vész helyzetet :-)


Roham sisakban és jókedvű is vagyok :-)


Na ezt a zöld bilit ráhúztuk Kinga fejére is :-)


István meg a pirosat kapta el és szimulál :-)


Siklós után indult a II. bevetés azaz akarom mondani kostólás :-)

Tétován sétálgattunk és megérzésünkre hallgatva beültünk a Kemencés pincébe, ami így a fenti képen azt sugallja, mintha vendégségben lettünk volna egy háznál. Itt tanárúr fogadott minket, aki a borász volt, de tanár volt a fő hivatása. Itt a Cabernet sauvignon, Muskotály ottonel, almás fahéjas, tokaji ékszer, diós, mandulás és az ürmös vörös bor fogyott illetve kortyolgattuk.

 

A fenti helyen tényleg csúcs minőségű zsíros kenyereket kaptunk - de beszéljen a fotó :-)
 

Az egész napot itt zártuk le: Fritsch pince.


Itt már csak egy fajta bort ittunk: Villányi Syrah a 2010-es évből.


Pizzázással zártuk a napot este, az is finom volt, jó volt - ezután már csak Kingára várt, hogy hazavigye a bandát kocsival sötétben, amit nem annyira lájkolt, de ügyes volt és nagyon vidám, tartalmas napot tudhattunk magunkévá - köszönet  mindenkinek! :-)

Május 12:

Ma reggel bekopogtak a háziak és nagyon aranyosak voltak, hoztak nekünk ajándékba saját házi kenyeret és egy üveg jó bort! Megköszöntük és jól el is beszélgettünk velük újra. A kenyér már reggelire el is fogyott. Aztán lelkesen indultunk Pécs felfedezésére a cél az új Zsolnay-negyed volt!

Pécs mindig soknemzetiségű település volt, kulturális rétegek rakódtak egymásra, nemzetiségek hagyományai, értékei ötvöződtek két évezredes története során. Magyarok, horvátok és svábok ma is békében élnek egymással gazdag kulturális polaritásban, így nem meglepő, hogy a város 2010-ben Essennel és Isztambullal együtt Európa egyik kulturális fővárosa lett.

2005-ben elfogadott és győztesnek hirdetett pályázat döntő részét a civilek írták, így a Pécs2010 Kulturális Főváros projekt valóban Pécs programja volt. A program 4 kulturális beruházásra épült: Pécsi konferencia- és koncertközpont, Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Múzeumok utcája és a Zsolnay Kulturális Negyed. Ezeket még kiegészítették közterek és parkok újjáélesztése. Pécs 1998-ban elnyerte az UNESCO Városok a békéért-díját a kisebbségi kultúrák ápolása, valamint a balkáni háborúk menekültjei iránt tanúsított befogadó, toleráns hozzáállása miatt. A város 2007-ben harmadik, 2008-ban pedig második lett az Élhető Települések (The LivCom Awards) nemzetközi versenyének 75 ezer és 200 ezer lélekszám közötti települések kategóriájában.


Meglepően hamar megtaláltuk a parkolót és a bejáratot GPS nélkül Pellérdről :-) Az idő nagyon jó volt, túl forró is volt, de inkább mint hogy essen. A negyedbe egy hídon keresztül lehet belépni, mely egy fő út felett vezet. Elsőként a Rózsaszín kiállítást szerettük volna megnézni.


A „Kezdetben volt a rózsaszín…” című gyűjtemény a használati tárgyak legjavát kívánja a látogatók elé tárni. A kiállítás megmutatja, hogy az első évtizedekben ezek a tárgyak nagyobbrészt kézzel készültek, ezért nem találunk közöttük két egyforma kinézetűt. A „rózsaszíneknek” hol a kiöntőjük, hol a fülük, hol az alakjuk, de gyakran a külső mázuk színárnyalata is különbözik a egymástól. Legtöbbjükön látszik a magas életkor, de életben maradásuk bizonyítja, több mint száz éven keresztül szeretettel és vigyázva használták őket. 

A rózsaszín használati tárgyak az évek során fürdőszobák, konyhák, ebédlők és dolgozószobák kedvelt tárgyaivá váltak. Hazánkban ugyanúgy, mint a szomszédos országokban. Használták ezeket a termékeket falun ugyanúgy, mint a városi háztatásokban. A legtöbbet egyszerű tányérból, boroskancsóból és zsíros, illetve lekváros bödönből készítettek. Kedveltek voltak a rózsaszínek városi éttermekben és otthonokban ugyanúgy, mint vidéki fogadókban, háztartásokban. 

A „Kezdetben volt a rózsaszín...” című kiállítás Winkler Barnabás több évtizedes gyűjtőszenvedélyének eredménye. Winkler Barnabás DLA, építész, akadémikus, a művészetek doktora. Közel négy évtizede, hogy egy családi örökségből hozzá kerülő boroskancsó felébresztette Winkler Barnabás „rózsaszínek” iránti szeretetét és elindította gyűjtőszenvedélyét, melynek eredménye a most bemutatásra kerülő ezer darabot meghaladó együttes. 


A Zsolnay Kulturális Negyed a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb beruházása volt, mely a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra területének nagy részén épült 2 év alatt. A több mint 11 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően új életre kelt a porcelánmanufaktúra 5 hektáros területe. A Közép-Európa egyik legnagyobb gyárépület együttes rehabilitációja során megvalósuló kulturális negyed tartalmilag négy részre tagolódik. A Míves negyed legfontosabb eleme a Zsolnay családdal és történettel kapcsolatos kiállítás, valamint a Gyugyi-gyűjtemény. Ezekhez kapcsolódik a felújított Zsolnay-mauzóleum, az Alkotó- és Inkubátorház, valamint a Kézművész utca üzletsora. Az Alkotó negyed ad helyet kulturális intézményeknek, vendéglátóhelyeknek és fesztiváloknak.

A kiállítás mindenkinek nagyon tetszett, utána mentünk az Interaktiv Laborba, ahol mindenféle érdekes tudományos játék várt minket és a többi érdeklődöt. Persze formában voltunk, elindult a nevetés, jókedv kezdve a torz tükröktől egészen az egymást lökdöső labdákon át a vadászrepülő vezetésig :-)


Itt mindenki csodaszép - dagi és hosszúnyakú :-))

Labor Interaktív Varázstér
A természettudományok – s azokon belül is elsősorban a fizika – felejthetetlen, legendás hírű népszerűsítője Öveges József volt, aki sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy olyan intézmény, ahol a látogatók kedvükre kísérletezhetnek, s „megérinthetik a tudományt”. Öveges József ezt a képzeletbeli házat a CSODÁK PALOTÁJÁNAK nevezte. 

A Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének munkatársai, az általános- és középiskolák fizikatanárai régóta dédelgették a gondolatot, hogy Pécsen is létrehoznak egyet. 2008-ban Sebestyén Zoltán, Rátz Tanár Úr Életműdíjas fizikatanár a Pécs 2010 civil kezdeményezések pályázatán díjat nyert a „Csodák Pécsi Palotája” pályázatával. A döntő lökést a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program megvalósulása hozta. A helyszín megtalálását követően végül a Zsolnay Labor Interaktív Játszóház Projekt elindult, és a Zsolnay Örökségkezelő támogatásával testben és/vagy lélekben ifjú szakemberek 2011 végére elkészítették, összeállították az első 30 kísérleti eszközt, játékot.



Itt éppen vérremenő küzdelem van Isti és Hugi között - ez olyan levegőfújó labdaterelgető :-)


Miután kiéltük magunkat a negyedben visszaautóztunk a belvárosba és besétáltunk a Székesegyházig, amit sajna nem lehetett alaposan belülről megnézni, mert éppen esküvő volt.

A Pécs óvárosában található pécsi székesegyház (Pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház, nevezik vártemplomnak, székesegyháznak, bazilikának is), melyet Szent István király idejében alapítottak, több évszázad stílusjegyeit hordozza magán. Legjelentősebb átalakítása Pollack Mihály nevéhez fűződik. A dóm külseje néhány vonásban klasszicista lett, de zömében a gót stílusjegyek uralkodnak. Az 1882-1891 közti újabb átépítés során nyerte el a mai formáját. Az építész Schmidt Frigyes volt, akinek az volt az elképzelése, hogy a templomot neoromán stílusúvá alakítsák vissza. 

A dóm az UNESCO által világörökségnek nyilvánított ókeresztény sírkamrák közvetlen közelében helyezkedik el. A pécsi székesegyház az első templom az országban, amely a további romlás megakadályozására légkondicionáló berendezést is kapott. A székesegyház „basilica minor rangra emelkedett, amikor 1990-ben II. János Pál pápa pécsi látogatása során ellátogatott az épületbe.


Újra kiértünk a Széchényi térre, ahol még tartott a kirakodó vásár.

Kis infó a térről:
A Széchenyi tér a pécsi belváros közigazgatási, kereskedelmi és idegenforgalmi központja. A középkorban a város piactere volt, itt állt a városháza és a plébániatemplom. Széchenyi nevét 1864 óta viseli, előtte a legkülönbözőbb elnevezései voltak: Fórum, Városi piacz, Főtér. A tér a város egyik központi elhelyezkedésű, emlékművekben gazdag, észak felé fokozatosan emelkedő tere, ahová sugárszerűen tizenkét utca torkollik. A tér főbb látványosságai a Gázi Kászim pasa dzsámija, a Városháza, a Megyeháza, a Nádor Szálló, a Zsolnay-kút, az Irgalmasrendi templom, a Szentháromság-szobor és Hunyadi János bronz lovasszobra. A teret a Pécs2010 Kulturális Főváros projekt keretein belül felújították.


Majd itt kitaláltuk, hogy jó lenne fagyizni így bevettük magunkat a Király utcába a sétáló övezetbe.


A Király utca a belváros legismertebb sétálóutcája, melyben számos műemlék jellegű, nevezetes épület látható. 1864-ben nevezték el az utca Széchenyi tér és Felsőmalom utca közti szakaszát Király utcának, Király József pécsi püspök tiszteletére, aki 1807-1825 között töltötte be a tisztségét. A Király utca elején található a szecessziós hangulatú Palatinus hotel, melyet 1915 májusában adtak át Pannónia Grand Hotel néven. 
Az utcán egykor villamos haladt, melynek emlékét emléktábla őrzi. Az utca középső részén található a Pécsi Nemzeti Színház, mely 1893-1895-ben épült és 1895-ben nyitotta meg kapuit a Bánk bán című darabbal. Számos étterem, kávézó és galéria található a korzó mentén, melyen végigsétálva érdemes a házak emeleti homlokzataira is felnézni, ahol gazdagon keretezett ablakokat, rozettákat látni.

Na kérem - ott van pár fagyizó, de hogy mi épp a legrosszabbat fogtuk ki - na ehhez is tehetség kell. :-) A leggelyebb, édes fagyi volt...ááá -semmi kellemes íz...na erről ennyit. Jöttünk is vissza és Hugival megnéztük a Gázi Kászim pasa dzsámiját, mint kultúrmorzsa. Kingáék addig kint pihentek a napsütésben.

A Gázi Kászim pasa dzsámija vagy Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom a magyarországi török-iszlám építészet legmonumentálisabb alkotása, Pécs egyik jelképe. A dzsámit Gázi Kászim 1543-1546 között építettette. Mérete hosszában és szélességében száz lépés. Ma a katolikus templomként működik. A 16. század második felében épülhetett a 12. században épült Szent Bertalan-templom köveiből. Az 1660-as években Evlia Cselebi, a neves török utazó is elragadtatással írt róla.

Az elkészült török templom a város nagy dzsámija lett. A középső négyszögletes rész az, ami török kori, melyet nyolcszögletű dobon nyugvó kupola fed. A délkeleti, délnyugati és északkeleti homlokzaton egymás fölött két sorban szamárhátíves ablakok vannak 4-4, illetve 3-3. A templom belsejében a megmaradt vakolatrészeken jól látható a török díszítés, a Korán-feliratok. Berendezései barokk ill. rokokó stílusúak voltak. A jezsuita rend feloszlatása után a város tulajdona lett a templom.

Rövid séta és nézelődés után kissé fáradtan, de élményekkel teli még visszamentünk az apartmanba. Ott egy búcsú vacsora után kimerülten döltünk az ágyba.

Május 13:

Mint minden nyaralás, ez is gyorsan eltelt - főleg ilyen jó társaságban ! :-) Mondom őszintén, nem is a hely a lényeg, ahol vagyunk, hanem az emberek, AKIKKEL vagyunk! Ez nagyon igaz, ha belegondolsz! Lehetsz a világ legszebb helyén egy szörnyű emberrel, nem fogod magad jól érezni vagy lehetsz a szerelmeddel akár csak egy faházban itthon egy kis faluban és olyan boldog vagy, hogy repülni tudnál! Ugye, hogy igazam van ? :-))


Összepakoltunk és utána egy búcsú ebédre kimentünk a falu ismert éttermébe.


Ebéd után egy vidám kép, majd megható búcsú egymástól és mindenki ment haza. 

Nagyon szuper és vidám nyaralás volt! Nagyon köszönjük kedves Kinga és István! 
Örülünk, hogy ilyen nagyszerű barátaink vannak és mint tudjuk a barátok nagy kincsek így nagyon megbecsüljük Őket!! Viszlát a legközelebbi hétvégéig!

Képek: 
saját állományból

Források:
http://www.szigetvar.hu/
http://hu.wikipedia.org/
http://www.zsolnaynegyed.hu/
http://www.zskn.hu
http://www.palkonya.hu

2012. augusztus 12., vasárnap

Őrségi tájakon, május 5 - 9., 2. rész

Május 7:

Kinézve szállásunk ablakán nem lettem túl boldog, mivel azt láttam hogy elég rendesen esett az eső. Bár tudom az eső kincs a földeknek, de nem a turistáknak :-) Mivel net nem volt a házban, gyors fejtőrés mi legyen...megcsörgettem tesómat, majd pár perc múlva visszahivott. Elmondtam neki, hogy kellene valami ötlet hová menjünk, mert hétfő lévén múzeumok zárva. Így telefonon egyeztetve hamar kiderült, hogy a legközelebbi lehetőség fedett programra a magyar határ mellett lévő Lendava, azaz Lendva vára Szlovéniában. Megköszöntem tesómnak az értékes infot és Hugi által elkészített ízletes virslis büféreggeli után már indultunk is a határ felé.


A határ után a körforgalom második kijáratán hajtottunk ki, így nem kellett pályamatricát venni, mert rá tudtunk menni a pálya melletti kis utra ami egyenesen Lendava felé tartott. Pár kilométer és már ott is voltunk, a parkoló üres volt - hétfő révén így szépen, kényelmesen felsétáltunk a kis dombra a várhoz.
Annyi kérdés még volt, hogy euro hiányában ( mivel nem készültünk külföldi kiruccanásra ) elfogadják e a forintot. A bejáratnál nagyon kedves hölyg fogadott magyarul és mondta, hogy persze fizethetünk forintban, de 300 Ft al számolják, így a belépő 1200 Ft volt fejenként.


Lendvai vár (Lendavski grad) - A római korban a környéken Halicanum névvel katonai állomás állt a Poetovio és Savaria közötti hadiúton. A Lendva folyó melletti település már 860-ban létezett, ekkor adományozta Német Lajos király a salzburgi püspöknek. Már a 12. században állt a település feletti hegyoldalon, első írásos említése 1192-ből kelt. A település a török harcok alatt viszonylag keveset szenvedett. A 16. – 17. században a reformáció egyik fontos szellemi központjai is volt nyomdával, híres prédikátorokkal. Mai alakjára 1690 és 1705 között az Eszterházy hercegek építtették át. Alaprajza L alakú az akkor uralkodó I. Lipót császár tiszteletére. 1848 szeptemberében és 1849 júniusában nemzetőrei visszaverték Jellasics horvát bán csapatainak támadását. 1867-ben városi és járás-központi rangot kapott, gyors fejlődésnek indult. 


A 19. században belülről jelentős mértékben átépítették, két emelete felett festői manzárd-tetőzetet alakítottak ki. Egészen 1945-ig az Eszterházy család birtokában volt. A vár épületében 1973 óta galériamúzeum (Galerija-Muzej) működik. Jelenlegi gyűjteményei: Oloris régészeti kiállítás, mely a közeli Alsólakosban talált bronzkori leleteket mutatja be, Vár a vártán című történelmi kollekció, mely a végvárak emlékeit eleveníti meg, Lapidárium az egykori várfal maradványaival, Néprajzi tárlat hetési népi textíliák felvonultatásával illetve Zala György szobrászművész emlékszobája.

Itt Adrika a hátsó török kolléga tekintét próbálja utánozni :-)
Először a földszinten lévő nagyon gazdag és értékes lepkegyüjteményt néztük meg. Ezután mentünk fel az első emeletre a török kiállítást megtekinteni. 
 
A vár állandó történelmi kiállítása a török veszedelem idején az Európa védőbástyáit képező várak történetét mutatja be. A lendvai vár is e védelmi rendszerhez tartózott. A környéken a legjelentősebb csatára 1603-ban került sor, de a várat a töröknek nem sikerült elfoglalnia.

 
Lendva híres szülötte Zala György szobrászművész. Legismertebb alkotása a milleniumi emlékmű a budapesti Hősök terén, de modellt ült neki Ferenc József és Erzsébet királyné is. Emlékszobájában számos köztéri szobra megtekinthető kicsiben.
 

Itt megleptem Hugit és hátulról úgy ráakasztottam az esernyőt, hogy sehogy nem tudta leszedni és annyira megnevetettem, hogy nem bírt magával :-) Hiába ez van, bírja a humorom :-)..ő mondta :-)


A késő bronzkori Oloris régészeti kiállítás nevét a Lendva melletti Alsólakoshoz közeli település latin nevéről kapta. Az olorisi leletek között legtöbb az agyagtárgy. Ez a kiállítás szemmel láthatóan még a hetvenes-nyolcvanas évek terméke, azóta nem nagyon nyúltak hozzá.


A néprajzi kiállítás a muravidéki magyarság kulturális örökségét, a hetési népi textíliákat mutatja be. A tájékoztató szövegek négy nyelven íródtak.


A padlástérbe is flementünk, ott egy érdekes, elvont tárgyakból volt kiállítás... Végül is nagyon jó és tartalmas program volt és az eső is elállt mire végeztünk és leértünk a kocsihoz. Ezután gondoltam ( mivel láttam a várablakból ) menjünk el a pár utcára lévő Sparhoz és vegyünk pár szlovén finomságot. Nagyon jól odataláltunk min a várhoz mind a Sparhoz térkép nélkül abszolút fejből navigáltam :-) 


 Tényleg sikerült venni pár jó kis dolgot: szlovén vörös bort, áfonyakompótot, sört és pár fincsi joghurtot, köztük a fenti képen lévő isteni jóóóó kókuszos joghurtot ( ami itthon is kapható néhány piacon - Adrika talált rá! ) Mivel hálisten javult az idő és kisütött már a nap visszaindultunk a magyar oldalr elvégre ez egy belföldi nyaralásnak indult :-) ( de tény hogy kellenek a pozitív meglepetések és a spontaneitás is, melynek eredménye, sok olyan esemény ami nem jönne be az életünkbe ha nem járnánk nyitott szemmel )


Késő délután értünk vissza Őrségbe és útközben megálltunk Csesztregen, egy nagyon takaros kis templomnál. A belseje igényesen felújjított és a bejáratnál érdekes, tanulságos történetek és szövegek olvashatók - ilyeneket nem nagyon láttunk még templomoknál.


A település első említése 1257-ből való Cheztregh néven. A térségben csak itt volt átkelési lehetőség a mocsaras Kerka környékén, így hamar központi jelentőségre tett szert, 1322-ben már vámot is szedtek a folyón átkelőktől. Temploma 1334-től ismeretes. A település urai a Bánffyak voltak, a birtok személyzete nagyrészt a csesztregi lakosságból tevődött ki.


A fent említett bejáratnál lévő érdekes történetekből lefotóztam az egyiket, nagyítsátok ki a képet!


Mivel egész nap nem ettünk normális ételt, este már jó volt leülni a hangulatos, egy kis privát tó partján lévő romantikus Berek Halászkertbe, Bajánsenyén. Csaj ajánlani tudom mert szép helyen van, kacsák a tóban, lovak a fűben, madarak a fákon :-)... Most így utólag belegondolva csomó állatot láttunk az Őrségben szabadon a természetben úgy, mint: cicát, kutyát, gólyát, sast, fácánt, szamarat, lóvat, vadnyúlat


A vacsora leirhatatlanul finom volt: Adrika vadragulevest evett és..


tengeri halat az elmaradhatatlanul helyi tejfölös dödöllével.


Én meg a harcsahalászlé mellett döntöttem és tökös-mákos rétessel zártam :-) Este hazamentünk és házigazdánk, Oláh Úr kedvesen üdvözölt minket és ajándékba hozott házi sonkát és zöldésgeket. Leültünk és elmondtuk neki merre jártunk, nagyon kedves ember. 


Május 8:

Mai utolsó teljes napunk az Őrségben, melyet nyugodton mondhatom maximálisan kihasználtunk...

Kerkafalva - itt volt a szállásunk
Egy bőséges házisonkás, szalonnás reggeli után már vettük is az irányt a közeli Szentgyörgyvölgy felé.

 
A Kerka-patak környéke már az őskorban is jó körülményeket biztosított a megtelepedésre. Szentgyörgyvölgy határában kilenc lelőhelyet találtak a régészek: egy újkőkori, egy rézkori, egy római kori és hat középkori leletanyag került elő. A Szentgyörgyvölgy és Márokföld között lévő Pityer-dombon a kutatók egy jelentős újkőkori falu nyomaira bukkantak, melynek főként kerámia leletei jelentettek szenzációt.
 
Az első világháborút követő, 1920. június 4-én aláírt trianoni diktátum új helyzetbe hozta a települést. Az 1922-ig húzódó, vitákkal kísért határkijelölés végül a magyar oldalon hagyta Szentgyörgyvölgyet, de létrehozta az ún. kettős birtokosokat, akiknek a határ mindkét oldalán voltak megművelendő földjei.
 

Szent György tiszteletére szentelt római katolikus templomának szentélyfreskója a Dorffmeister iskola munkája, oltára, szószéke radkersburgi faragóművészek alkotása.. Kutatók valószínűsítik, hogy egy középkori templom- melynek első említése 1202-ből származik- helyén, sőt anyaga felhasználásával fogtak hozzá a templom felépítéséhez 1774-ben. A félköríves szentélyű, bádogsisakos, homlokzati tornyú, egyhajós templom, barokk stílusú, téglalap alakú, mindkét végén bejárattal rendelkezik, mennyezetét 88 db téglalap alakú, kék színű fatábla alkotja. A templom belsejének déli oldalán emelkedik a koronás szószék, a többi oldalon faoszlopokon nyugvó karzatot találunk. Ebből csak a két középső tábla a kivétel, ahol barnás színű virágdíszmotívumot találunk körirattal, míg a többi tábla fehér bárányfelhő motívumot ábrázol. Ezt a felírás szerint "festette Patkó András 1829-dikben. A mennyezet tábláihoz hasonlóan a karzat alsó részét is 37 db - szintén téglalap alakú - kazetta díszíti. Ezeken kék, fehér, fekete, hímzésmintákra emlékeztető virágos és csillagos díszeket láthatunk. 

Minden turistának látnia kell ezt a gyönyörű kis ékszerdobozt. Tényleg nagyon egyedi a festés színe, a diszítés is. 

Ezután Velemérre mentünk. Idővel aznap nagyon szerncsések voltunk, végig szépen sütött a nap. 


Utunk ebben a csodás időben fantasztikus volt, alig volt forgalom, mindenhol csend és nyugalom fogadott minket. 

A középkori templomáról ismert Velemér Vas megye délnyugati szögletében, a Belső Őrségnek nevezett tájegységben található. Nyugatról Szlovénia, délkeletről Zala megye határolja. A falu a patak mentén futó országút két oldalán fekszik. A jellegzetes szeres település tengelyében haladó országutat inkább csak szántóföldek szegélyezik, mert a házak többsége az országúttal párhuzamosan futó dombokon épült.

Írott forrásokban a 13. század végétől bukkan fel változó neveken: az eredeti helységnév - temploma után - "Szent Trinitas" vagyis Szentháromság falva. Későbbiekben a Velemér név maradt fenn, ami "fehér fényt" vagy "napsütést" jelent. Kapcsolatba hozható még Valamár herceg nevével is, aki az 5. század derekán Pannóniában telepedett meg a keleti gótok egyik vezéreként.

A 13. század végén a Szentháromság tiszteletére szentelt kora gót templom a falu határában áll, nagyobb átalakítások nélkül, középkori állapotában vészelte át az évszázadokat. Freskóit Aquila János festette, akinek további négy településen maradtak fenn munkái a környéken.
  

Itt éppen sikerült valakit megkérni egy fotóra, hát a torony teteje nincs benne, de azért elég jó lett a kép :-) A pech az volt, hogy pont kifogtunk egy szép nagyszámú nyugdijas csoportot, így dugig volt a templom.

Volt egy idegenvezető néni is a templomban, sok érdekeset mesélt, de ami nagyot ütött az a sztori, amikor egy óvódás csoportból, az egyik kis lurkó megkérdezte tőle: Ott bal oldalt a néni miért mobilozik ? :-)))) Tehát itt a fenti képen látható, a boltív bal oldalán egy szent kezére hajtja a fejét és erre hitte, hogy telefonál :-) - nagyítsátok ki a képet :-)


Ez a jellegzetes szeres település látható a legtöbb őrségi faluban, mint itt Veleméren is.


Még a temlomnál az info táblán láttunk egy hírdetést, hogy fészerből eladó számos használati tárgy. Gondoltuk megnézzük és Adri vett is egy szép vázát én meg egy könyvet.


Egy helyi házban Habán kermáiával foglalkoztak, megnéztük a remekműveket. Tényleg tiszteletre méltó mennyi mindent tudnak az emberek kézügyességgel megkreálni.

Ime egy rövid irás a helyi mesterségekről:

Az Őrség mesterségei 
 
 A paraszti életben az emberek régen a mindennapi használati tárgyaik jelentős részét saját maguk készítették, de később már egyre több mindent mesterektől vásároltak, melyeket a vásárok alkalmával szereztek be. A helyi igények kielégítésére egyesek kereskedéssel is kezdtek foglalkozni, szatócsboltot nyitottak. 

Elsősorban a belső szükséglet kielégítésére termeltek a múltban, háziipar jelleggel. A földművelésben a gabonafélék termesztése állt az első helyen, ezért a feldolgozást végző malomipar jelentős szerepet kapott, s ez által a molnár mesterség. Az Őrségben működött vízimalom, gőz- és hengeres malom. Az őrlésen kívül legtöbb malom tökmagolaj sajtolására is be volt rendezkedve. 

A kovácsműhelyek készítették az íjhoz való nyílvesszőket, a házhoz és a gazdálkodáshoz igényelt eszközöket, a lótartáshoz szükséges fém tárgyakat.. A lakatosok a kulcsokat, zárakat, reteszeket, pántokat, ajtóvereteket, a csiszárok a kardokat készítették és élezték.

A hatalmas erdőségek lehetővé tették a fafeldolgozás fellendülését. A legtöbb malom mellett működött fűrészgép, majd létrejöttek a fűrésztelepek. A gerendaház építést idővel az ácsmesterek végezték. Az erdő faanyagot szolgáltatott a kádár(pintér), bognár és kerékgyártó mesterséghez és a faragáshoz is.
 
A kender és lentermelés miatt jelentős volt a köteles, a szabó és a takácsmesterség. Az Őrségben a szövéshez minden háznál értettek, maguk készítették a lepedőket, abroszokat, kenyér-ruhákat, törülközőket, ruhaneműket és a zsákokat, ponyvákat, szénás-, vetőruhát, valamint a köcöleruhát (amiben az asszonyok a mezőről hordták haza az állatoknak a füvet, répalevelet). Később az erősebb, férfikezet igénylő vászonféléket takácsmesterektől vásárolták.  

A népi mesterségek közül talán a legjelentősebb a gerencsérek, ill. fazekasok munkája.

A legjellemzőbb település a fazekasság művelésére Magyarszombatfa, ahová ezután autóztunk el.

Magyarszombatfa Vas megye déli csücskében található, a Welemer völgyben. Első okleveles említése 1366-ból származik. A település szerkezete részben utcára épült házakból, részben ezen házak melletti sikátoron át megközelíthető egy vagy több ház összességéből áll.A keveset termő, sovány földek mellett az agyag nagyon sok családnak nyújtott ezen a tájon megélhetést. Megrakott szekereikkel az itt lakó gerencsérek valaha messzi vidékeket is felkerestek, hogy az általuk készített cserépedényeket gabonára cseréljék. 

Ha sétára indulunk a faluban, ma is azt tapasztalhatjuk, mennyire él a régi hagyomány, már ami a gerencsérséget illeti, hiszen szinte minden második házon ott a „fazekas” felirat. Kis műhelyekben, polc-sorral ellátott üzlethelyiségekben kínálják a mai kor igényei szerint elkészült mázas és mázatlan edényeket: korsókat, tálakat, tárolókat, tartókat, amelyekbe aztán tetszés szerint tehetünk tejet, tojást, hagymát, krumplit, szűrhetünk tésztát, de akár használhatjuk tolltartónak, virágedénynek. 


A faluban megálltunk egy rövid pihenőre és kis kalória felvételre :-) Utunkat Őriszentpéteren keresztül folytattuk, a következő cél Szalafő volt. 


Útközben megálltunk szendvics ebédünket elkölteni, ezután indultunk szállásadónk is ajánlott tökmagolaj szerre.


A Batha portán tökmag-,dió-,mák-,mogyoró-,kendermag-,szölömag-,lenmag-,sárgabarackmag- és csipkebogyómagolajat is vásárolhatunk, melyek gasztronómiai és élettani szempontból is nagyon értékesek. A kiszolgálás kedves, baráti és ha valaki nem vezet még pálinkára is meghívják. Az olajokon kívül számos különleges házi lekvárt is kóstolhatnak, vásárolhatnak - mi erdei gyümölcsöst vettünk és szuper finom :-)

Az olajok közül a legjellegzetesebb a tökmagolaj, tipikusan őrségi ez is. Az Őrség „aranyának” is nevezik. A tök mint élelmezési és takarmány növény.A héj nélküli tök magjából hideg és hagyományos az Őrségre jellemző sajtolási technikával nyert olaj.Sötétbarna színű kifejezetten aromás viszkózus folyadék.A kulináris felhasználás mellett a héj nélküli tökmagolaj gyógyászati célú alkalmazása is elterjedt. 

Az olajütés sorrendje: tökmagköpesztés a mag fehér héjának eltávolítása forró vízben való áztatással és szétpattintással, melyet közösen végeztek az emberek. Kb. 15 éve már nem köpesztenek, mióta megjelent a héj nélküli maggal rendelkező töktípus. Ebből sűrűbb lesz a tökmag és zöldebb, mert nincs kiáztatva. Azonban a héjatlan tökmagból csak harmadannyi és sűrűbb olaj lesz. A kiszárított tökmagot ledarálják, a régi gépen akár 2-3-szor is. Az őrleményt teknőbe teszik, melyhez kis sót és forró vizet öntenek. Ezt addig gyúrják, amíg olyan állagú nem lesz, hogy megmarkolva sűrű lé folyik ki belőle. A tökmagkása pirítása addig történik, amíg gőzöl, amíg a víz el nem párolog belőle, s szárazzá válik. Ekkor vigyázni kell, hogy le ne égjen, már csak éppen egy kicsit megpirítani. Így sajtolás közben nem spriccel szét az olaj. A sajtolást két férfi végzi a hajtókerék tekerésével, mely közben a nyomógerendák feszítenek, s az olaj csurog az edénybe. A sajtológép szétnyitása után a tartóból kiütik az olaj nélküli, száraz, összepréselt kását, az ún. tökmagpogácsát. Ezt újból felhasználják, szétmorzsolják, s napraforgó olaj hozzáadásával a gyúrástól kezdve minden műveletet újra elvégeznek vele. Ez a másodja, ami természetesen nem egyenértékű az első sajtolásból nyert olajjal. A másodpogácsát már az állatoknak adták, melytől a tehén teje zsírosabb lett. E házilag készült tökmagolajat sokan szeretik.  

És most álljon itt két saláta recept - lányok hajrá, tessék a blog olvasás után a konyhába menni és már ki is lehet próbálni :-))

Parasztsaláta tökmagolajjal

Hozzávalók: 1 kis fej saláta, 2 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 300 g főtt parasztsonka, 5 ek. tökmagolaj, 2 zöldpaprika, 4 ek almaecet, 100 g morzsolt csemegekukorica, só, bors, 100 g bab.

Elkészítés: A salátát mossuk meg, jól csepegtessük le és tegyük egy tálba. A parasztsonkát vágjuk széles csíkokra, az apróra vágott hagymát, főtt zöldséget, kockára vágott paprikát és paradicsomot adjuk hozzá. A préselt fokhagymát, sót, borsot és a tökmagolajat adjuk a salátához, és óvatosan keverjük vele össze. Végül adjunk hozzá ecetet és a kemény tojásokkal díszítsük.

Klasszikus tökmagolajos saláta

Hozzávalók: fejes saláta, tépő saláta, endivia saláta, és kínai kelsaláta, tökmagolaj.

Elkészítés: a saláta leveleket a szokásos módon készítsük elő (az endíviát és a kínai kelt csíkokra vágjuk). Tökmagolajjal, ecettel, és sóval, pácoljuk. Az ínyencek tehetnek hozzá apróra vágott fokhagymát. 


 Szalafő után az úgynevezett Hármashatár felé vettük az irányt. Ez az ország azon része ahol három ország találkozik méghozzá milyen csodás természeti környezetben, pici kis falvakkal, barátságos emberekkel, zöld erdőkkel, rétekkel....friss, hegyi levegővel, nyugalommal, csenddel - ez egy nagyvárosban élőnek maga a Paradicsom. A fenti képünk jól ábrázolja ezt milyen szép utakon mentünk. Huginak és nekem is nagyon tetszett, fotóztunk is rendesen - itt láttunk valahol kiugró vadnyulakat - ez nekünk akkora élmény volt :-) Mi tudjuk értékelni az élet ksi kincseit, ajándékait is - ez szerintem jó, hogy ha az ember tud örülni, lelkesedni kisebb dolgokért is az életben :-)

A felsőszölnöki hármashatár (szlovénül Tromeja na Gornjem Seniku) három ország (Magyarország, Szlovénia, Ausztria), ezen belül három település (Felsőszölnök, Magasfok és Rábaszentmárton) találkozásánál található.
 
A felsőszölnöki hármashatárkőt a trianoni döntés után, 1922-ben állították fel, közvetlenül a három szomszédos ország találkozásánál.
 
  • Mivel megszűntek az államhatárok a területen, ezért a látogató szabadon járkálhat a három országból ki, illetve be, a Hármashatárkő körül egy kört megtéve ráadásul pár méter alatt három ország területére léphet a látogató.
  • A Hármashatár az egész kistérség kedvelt szimbóluma, a Hármashatár elnevezés szerepel étterem, vadásztársaság, együttesek nevében is.
  • A Hármashatárkő szlovénül Tromejnik, németül Dreiländerecke.
  • A Hármashatárkő és területe három kiemelt nemzeti természetvédelmi terület is egyben, ezek az Őrségi Nemzeti Park (Magyarország), a Dreiländer Naturpark Raab (Ausztria) és a Krajinski Park Goričko (Szlovénia).


Első pici település Apátistvánfalva volt. Semmi forgalom, emberek is alig, a teljes nyugalom falva. Itt annyira mesebeli szép volt a táj, hogy megálltunk az út mellett egy picit. Gomolyfelhök, kék ég, zöld fű, sárga virágok - mint valami álomban :-))) ja és a jó levegő...!

A település az Őrségi Nemzeti Park területén, az osztrák-magyar-szlovén Hármashatárnál, az osztrák határátkelőtől 10, a szlovén határátkelőtől 3 kilométerre helyezkedik el. Közeli települések: Alsószölnök, Kétvölgy, Orfalu és Szakonyfalu. Településszerkezetét a szórványbeépítettség jellemzi. Egy-egy ház külön dombtetőre épül, és körülötte helyezkednek el a művelt földek és legelők.

Területe 1978 óta szigorúan védett és 2002 óta a nemzeti park része. Alpokaljai dombságon fekszik, erdőkkel és dombokkal körülvéve. A vidékre jellemző az európai szinten is ritka növény- és állatvilág, amely különösen gombákban és lepke faunákban gazdag.
 
Különlegességnek számít a rózsaszín virágú sömöröskosbor, a lilavirágú, széles levelű ujjaskosbor, valamint az országos viszonylatban is ritka előfordulású, struccpáfrány sokszor embermagasságúra megnövő példányai.
 
A mészkerülő erdei fenyvesek lejellemzőbb növényei a boróka, a szőrös nyír, a korpafüvek, s csaknem megtalálható valamennyi körtike faj, és a fekete s vörös áfonya.
 
A háborítatlan tiszta levegőjű természeti környezetben igen változatos az állatvilág is, a kis és nagyvadak mellett értékes fészkelő madaraink a fekete gólya, a darázsölyv, a haris, a kék galamb, a keresztcsőrű, a süvöltő és a tüzes fejű királyka.


 
Kétvölgy egyszerüen mesés, smaragdzöld rétek és erdők között kanyargó keskeny úton haladunk, szórványosan található csak pár ház az út közelében, az út kis szerpentinként kanyarog le a dombról a völgybe, hogy azután újra felfelé haladjon tovább.Útközben egy struccfarmot láttunk ,meg, naná hogy megálltunk, de a strucc úr és hölgy nem fogadott barátságosan minket. Ha közeledtünk ránkcsöörztek és félelmetes hangot adtak ki :-)

Kétvölgy település Vas megyében az Őrségi Nemzeti Park területén fekvő kis falu. 2002 évig zsákfalu volt, majd a szlovén határ 2002 évi megnyitása óta a település látogatottsága egyre nő. Beépítettsége a környező falvakéhoz hasonlóan egyedi, szórvány jellegű.

Kétvölgy Fő u.36. szám alatti ..048/28..helyrajzi számon nyilvántartott boronaház 8188 törzsszámon MJ védettségi fokozattal. az országos úti könyvekben, turisztikai kiadványokban a településen belül – mint népi műemlék- látványosságként feltüntetett műemlékvédelmi oltalom alatt lévő épület. Az eredeti helyén helyreállított, zsúpfedeles, döngölt agyagpadlós, boronafalu, füstös konyhás ház valaha kerített háznak épült, de mára csak a szoba és konyha egység maradt fenn.

Nem hiányozhat az ablakokból a magyar virág, az igazi falusi muskátli, melyet lábosokban tettek elődeink a ház ablakaiba.
 


Kétvölgy egyik nevezetessége a harangláb, de mivel nincs utca így utcanév sem, nem egyértelmű, hogy találkozol vele, de az egyik dombon a temető után rábukkantunk :) Két kis őrzője is volt egy kutyus és egy cicus.

Innen relative hosszabb út vezetett vissza Magyarlakon, Kondorfán és Őriszentpéteren keresztül Pankaszra.

 

A történelmi Őrséghez tartozó, Zala völgyében fekvő település első okleveles említése 1393-ból származik (Pankaz). Ekkor a falu lélekszáma alig haladja meg az ötszázat. A helység neve a Pancoz/Pangracius/Pongrác személynévből ered. Egyházilag a közeli Nagyrákoshoz tartozik. Temploma nincs, különösen értékes műemléke az 1754-ben állított „szoknyás” harangláb. Az építmény fa szerkezete tölgyfából készült, a harangot fazsindely védi, a harangozót és magát az „épületet” pedig rozsszalmából készült zsúp. A felhasznált fa természetes színével, bárdolt vagy simított felületével, tökéletes szerkezetével, jó arányával a szerkezet és forma egységéről tanúskodik. Műemléki helyreállítására 1965-ben került sor. Érdekessége, hogy a toronytörzs és a sátortető szerkezeti részei jó állapotban voltak, így az idők folyamán elpusztult szerkezeti elemeket a harangtorony lebontása nélkül cserélték ki.


Hugit feltétlen el szerettem volna vinni a festői, megkapóan szép Vadása-tóhoz Hegyhátszentjakabra. Itt laktunk anno 2 éjszakát Maci haverommal még 2005-ben...akkor nagyobb élet volt, most egy büfé, étterem se volt nyitva, alig voltak emberek...Mivel májusban jártunk ott és ráadásul estefelé értünk már oda, fürdeni sajna nem tudtunk :-(

A tó az Őrség északkeleti csücskében, a Vízmelléki és a Malom patak összefolyásánál fekszik. Nevét a legenda szerint a szentgotthárdi csatában jeleskedő Jakab vitézről nyerte, aki jutalmul megkapta a községet. A középkor óta létező falut ma már jobbára a mellette kiépített Vadása tóról ismerik a látogatók. Elnevezése a szájhagyomány szerint a patak mentén ásott róka lyukaknak köszönhető, innen kapta a patak a vad-ásta, majd Vadása nevet. 

A tavat 12 forrás táplálja, vize kristálytiszta. Kialakítása a 20. század elejére tehető és a Sigray grófoknak köszönhető. Később a területet teljesen elhanyagolták. 1968-ban, a helyi lakosság összefogásával kezdődött meg a tó rendbetétele. Azóta a környék egyik legismertebb üdülőövezete lett. A kis előtározó, mely ritka vízimadarak élő- és költőhelye (pl. kontyos réce, nagykócsag, laposcsőrű víztaposó), valamint a nagyobb, strandot is elviselő alsó tó egy kettős tó-együttest alkot.


A Vadása tótól egyenesen Szaknyérre vezettem, mert kiváncsiak voltunk, hogyan is néz ki a legkisebb település Őrségben, legalább csak érintőlegesen pár percre. Teljesen üres volt a falu, illetve nem is, volt ott két gyerek akik úgy néztek ránk mint az UFO-kra :-) A faluban a fenti képemen látható kis templom a fő nevezetesség és a páratlan csend és jó levegő!

A történeti Őrséghez tartozó legkisebb település, mely a Szentjakabi-patak és a Szaknyéri-patak által közrefogott domb déli peremére települt. Nevét a Szatmér-Szatmár személynévből származtatják. Első írásos említése 1428-ból Zathmer néven szerepel. Lakói a középkorban az őrállók jogállását élvezték. A 17-19. században a Batthyány család birtoka volt.
A falu sokat szenvedett a törököktől, akik az 1600-as években feldúlták az amúgy is elszegényedett települést és 9 embert elhurcoltak. Az elmenekült lakók 4 évig nem mertek hazatérni. A jobbágylakosság lélekszáma 50 főre csökkent. A polgári korban az Őrség jelentéktelen helye maradt. Lakossága, mint a környékbeli falvaké, nagyobbrészt református. Mára csaknem elnéptelenedett, 74-en élnek még a jobbára idősek lakta, erdei településen. Látnivalói a harangláb és egy kódisállásos ház. A csendet kedvelő városlakók több épületet hétvégi háznak alakítottak át.


Szaknyérről már hazafelé azaz Kerkafalva felé vettük az irányt, Viszákon, Pankaszon keresztül értünk Őriszentpéterre, ahol már minnél hamarabb éttermet akartunk találni mert éhen haltunk :-) Csak épp egy dologgal nem számoltunk...az idővel...errefelé már este 7-8 fele zárnak májusban az éttermek így zárva volt minden. Gyorsabb tempóval elindultunk Bajánsenye felé, reménykedve abban, hogy a Határ csárda - ahol első nap ettünk egy isteni ebédet - még nyitva lesz. Ha zárva van akkor már csak maximum Lentibe tudtunk volna elmenni szupermarketbe bevásárolni valamiket...

 



Na de szerencsénkre a Határ csárda bőven nyitva volt, igy utolsó esténken az Őrségben még megkóstolhattuk az őrségi szarvaspörköltet tejfölös dödöllével - lásd fent, nem is kell mondjam hogy szuper jóóó voolt és nem csak a vacsora, hanem az egész Őrség! Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el hazánk eme barátságos, természetben és emberei szeretetben gazdag tájaira!

Május 9:

Másnap reggel bepakoltunk, megreggeliztünk és továbbindultunk Pellérdre, Pécs környékére. 

A terv az volt, hogy útközben találkozunk Szigetváron Kingával és Istvánnal. De ez már egy másik történet...azaz egy következő blogbejegyzés lesz közvetlen ezután... 

Olvassatok rendszeresen, ezúttal is köszönöm Nektek! 

Ha az Őrségben jártok vagy nektek is van élményetek vagy kérdésetek erről a csodás tájról nyugodtan írjatok megjegyzést.

Szép nyarat, remek vakációt Mindenkinek!
Üdvözlettel:
Tibi




Képek: Saját képeim

Források:
http://www.alon.hu



2012. július 9., hétfő

Hugi a Die Hard 5. cimű film forgatásán :-)

Ő ki lehet ? Hugi nem ismerte fel
Ez nem semmi, Hugi pont belebotlott Bruce Willisbe július 8-án :-) azaz majdnem, mert őt nem látta, de a Die Hard 5. cimű - azaz Drágább, mint az életed - akció filmjének forgatásába igen.

Orosz furgont üldöz két orosz harckocsi a Ferenciek terénél
Emiatt volt lezárva az Erzsébet híd és a Kossuth Lajos utca reggeltől este 11 - ig. A buszok haladhadtak ugyan, de ha éppen forgatás volt, akkor az utasoknak le kellett szállni és végignézni az épp készülő jelenetet :-) Na ebben vett részt Hugi is és épp volt nála fotóapparát!

A Drágán add az Életed filmek 5. részét még áprilisban kezdték forgatni Magyarországon, ahol 86 napon át, több helyszínen zajlanak a produkció munkálatai. A film eredetileg Oroszországban játszódik, ahová John McClane (Bruce Willis) azért utazik, hogy kiszabadítsa fiát. (Jai Courtney).